A Tisza-kormányra várhatott a háborús veszély, nincs más magyarázat

A Tisza-kormányra várhatott a háborús veszély, nincs más magyarázat

Hirtelen kiderült a baloldalon is, hogy az ukrajnai háború kiterjedése nem egy populista kitaláció, hanem a küszöbön álló valóság.

Végre megnyugodhatunk, a balliberális sajtó hivatalosan is engedélyezte, hogy féljünk a harmadik világháború veszélyétől. Nem kellett hozzá sok, mindössze egy kormányváltás. Évekig hallgathattuk a magukat független-objektívnek csúfoló szalonok munkásaitól a belpesti kioktatást, hogy az ukrajnai háború eszkalációjától, a frontvonalak kiterjedésétől és a globális konfliktustól tartani nettó elmebaj, sőt bűncselekmény. Ha a jobboldali média le merte írni, hogy a szomszédban ég a ház, és a szikrák minket is elérhetnek, ezért ki kell maradnunk mindenből, ameddig csak lehet, a válasz megfellebbezhetetlen volt: az Orbán-kormány primitív módon riogat, és mesterséges pszichózisban tartja a társadalmat. A geopolitika – magyarázták a svájcisapkás szakértők a kézműves kávézók teraszán eltartott kisujjal – egy patikamérlegen kiszámított, elegáns sakkjátszma, ahol a NATO-pajzs mögött mindenki biztonságban van, az ukrajnai háború eszkalációját emlegetni pedig pánikkeltés.

Hírdetés

Jó reggelt kívánok, tisztelt Partizán! Sajnos a veszély nemcsak hogy valós volt eddig is, de makacsul fittyet hányt a szerkesztőségi ideológiákra. Csak épp beszélni nem volt szabad róla, mert a narratíva szerint a veszélyérzet kizárólag az akkori miniszterelnök politikai terméke lehetett. De lássunk csodát, ahogy a miniszterelnöki székben helyet cseréltek a szereplők, és az Orbán-korszakot felváltotta a Tisza-kormány, a balliberális szerkesztőségekben hirtelen megváltoztak a geopolitika és a morál törvényei. Amit tegnap káros pánikkeltés volt, az mára tényalapú veszélyforrás lett. Hirtelen kiderült, hogy az ukrajnai háború kiterjedése nem egy populista kitaláció, hanem a küszöbön álló valóság. Ami a legszomorúbb, hogy ezek az emberek tényleg nem szégyellik magukat.

Odrobina Kristóf – www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »