Thomas Hobbes (1588-1679) szerint minden létező anyagi, s minden anyagi természetes tulajdonsága a mozgás. Ez alól kivétel lehet Isten mint végtelen és korlátlan entitás, de ezt nem tudhatjuk meg, mert Isten kívül áll tudományos, racionális megismerésen, mégis valószínűbb, hogy Isten is anyagi, de különleges, tökéletes anyagi létező.
Az emberek egyfajta bonyolult gépek, akiket végsősoron csak önérdekük vezérel. Az emberek minden cselekedete onnan ered, hogy az adott helyzet vágyat vagy ellenszenvet kelt, ez alapján dönt az egyén, hogy neki jó legyen.
Hobbes esetében ebből következően örök harc van a világban, ezt csak a racionálisan gondolkodó emberek akarata képes felülírni: az emberek felismerik, az örök harc szinte senkinek se jó, így önérdekből szövetkeznek egymással. Az emberi társadalom tulajdonképpen felülírja a természetes állapotot.
Az erkölcs tehát ennek kisugárzása, kölcsönösen megfelelő, kialkudott szabályrend.
John Locke (1632-1704) dualista: a létezőket anyagiakra és szellemiekre osztja. A szellemiek legtökéletesebb alakja Isten.
Isten természeti törvénye, mely tökéletes egységet teremt, uralja a világot. Az ember is ennek része, így az ember természetes hajlama az egymással való szövetség.
Az erkölcs benne rejlik a természeti törvényben, az ember azt nem megalkotja, hanem felfedezi.
George Berkeley (1685‑1753) szerint az létezik, ami érezhető. Az embertől független valóság azért létezhet, mert azt Isten érzékeli. Minden tehát vagy érzékelhető entitás vagy érzékelő entitás.
A valóság tehát Isten érzékelése általi harmonikus állapot. Mögöttes valóság nincs.
David Hume (1711‑1776) szerinte minden vagy érzékelhető entitás vagy az ilyen entitás érzékelése alapján kialakult képzet. Felesleges a mögöttes elemzése, mert róla nem lehet soha közvetlen tudásunk.
A valóság az amit az emberek szokásuk alapján érzékelnek mint képzetet. Isten szerepe opcionális.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
