Amikor az emberek a kanadai miniszterelnök beszédéről áradoznak, szöget üt a fejünkbe, hogy milyen okos embernek kell lennie ennek a Carney-nak! És hogy hol bujkálhatott eddig az ő magvas gondolataival, mi fedhette el szemünk elől a fároszi lángot, ami ím, egyszerre megvilágította a helyes utat!
Mert most aztán egyszerre nem csak a hivatásos magyarázók magyarázzák ám, de még a Geszti is az ő tüzéből látja fellobbanni a reményt. Pedig ő nem szokott mondani semmi ilyet – mondja. Ilyen hosszút (a képességtelen olvasóinak) főleg nem. Mert jó az a tűz maga is – főképp ebben a téli hidegben – de még sokkal jobb, ha pirul rajta valami! Gesztenye, pecsenye, egyre megy! Ezért aztán Geszti nemigen szól bele a politikába, nehogy elriadozzon a pecsenye – csak most. Mert annyira fontos!
A hasraesés valódi oka, hogy Carney – vagyis egy nyugati politikus, akitől már a legcsekélyebb képességet sem várjuk el –, váratlanul egy ötven éve írott Havel-analógiával érzékelteti mondanivalóját. Ebben a társaságban tényleg nem csoda, hogy egy szellemesnek hitt párhuzam szokatlansága, Havel személyének és írásának ismerete már elég, hogy filozófusi magasságokba emelje az előadót. Mert a többiek ennyire is képtelenek volnának.
Hogy Carney egyáltalán nem érti, amit mond, de még az sem értette, aki írta neki, az világos. Ahogy a következtetés is: át sem érezhette. Ezek soha egy percet sem éltek a kommunizmus tenyerének súlya alatt, és most azt hiszik, Trump a rabságot hozza rájuk. Hogy ezen túl mi volt az a korszakalkotó nóvum, ami elismerésre, sőt, ámulatra késztette a nyugati világ publicistáit? Röviden? – Semmi.
Carney-t a nyugati sajtó a mi varázslatos történetünk Bezdomnijává emeli. A személlyé, aki megváltoztatja a narratívát. Bulgakov „mester”-művében ő a tehetségtelen költő, a Masszolit tagja (Carney esetében Globelit), aki kételkedni kezd a narratívában. (A rendszer végül meg is jutalmazza érte, a bolondok házába zárják. Szép. Még hontalan is otthonra lel…!)
Ennek alátámasztására legyen elég, hogy az atlanti sajtón kívül nem ír róla a kutya se. Ott realitás, hogy az USA kezében a korbács, és ennek tudatában terveznek stratégiát. Ezért a külvilág szemében Carney-nak nincs jelentősége. Ez pedig felerősíti a tévedését, hogy ez a mi „belügyünk”. Hogy a Nyugati lombikra valójában kívülről is jöhet hideg? Infantilis módon ennek még a lehetőségéről is elfeledkeznek! Azt hiszik, majd megoldják „okosban”. És míg győznek, mindenki vár. De hát, ott Davosban, a saját kis melegedőjükben tényleg ilyen szépnek látszhat a helyzet!
Így lehet, hogy az antitrump sajtó itt és (észak) Amerikában, mesterséges valóságának fülledt bugyraiban, kápráztató revelációnak tekinti a beszédet, ami joggal viselhetné egyébként „A középhatalmak felemelkedése” címet is – ha nem volna ez olyan groteszk.
Amellett, hogy a nyugati érdekszférán kívüli országok nem szerepelnek Carney okcidentális világképében, nem szerelnek a kis országok sem. Mert azok eleve képtelenek érvényesíteni az érdekeiket. Vagyis azokat a Kanada-szerűek problémamentesen elnyomhatják, ha akarják. Ezért nem is. kell velük foglalkozni. Ennyit az elvszerűségről. Így a világ két alapvető országtípusra egyszerűsödik: a nagy- és a középhatalmak csoportjaira. Ebben a rendszerben az ő Kanadáját folyamatosan „középhatalomnak” titulálja, jelentsen az bármit is. Gondolom, a megkülönböztetés alapja ugyanaz: hogy a nagyhal meg tudja enni a középhalat, de sok középhal Trumopt győz, aki egy disznó.
Ez a világkép oly egyszerű, hogy még a BlackGuard-politikusok is elsőre megértik, ezért nagyon szimpatikus nekik. Vannak a jók, mint Kanada és a davosi megszólítottak, és van Trump, aki nem ért a szóból. Ettől még a gesztik is tapsikolni kezdenek! Nyilván, mert Franciaország, Németország, Nagy-Britannia vagy Kanada (a középhalak) jók, és nem eszik el a reggelit a kishalak elől. Eddig se tették, nem igaz? – Nem úgy, mint Trump. És ha ez mégsincs így, akkor meg a Geszti globalista. Mert nem hülye. De Carney könnyen lehet az! Mert amíg annyi csak a feladat, hogy tág tüdővel szívjuk magunkba a „hogy dübörgünk!” mámorító levegőjét, addig minden szép. De lám, ha a nagyhal csap egy tízszázalékosat, már szaladnak is haza a tizenöt katonák!
The German soldiers leave Greenland immediately after Trump threatens with tariffs. pic.twitter.com/At8AduLhkh — Glenn Diesen (@Glenn_Diesen) January 18, 2026
A mi Carney-nk nem hontalan, hanem a Globelit oszlopos tagja és pártfogoltja, aki büszke az ő támogatóira, no meg népére, gazdagságára és tartalékaira, származzon az bárhonnan is. És nagyon röviden és frappánsan írja le, hogy hogy húzza ki magát a bajból. Adódik ugyan itt még egy Baron Münchhausen-analógia is, de Carney-nak nincs copfja, úgyhogy ezt hagyjuk is. De annyit jegyezzünk meg: a beszéd hasonlóan valószerűtlen, mit említett hőseink története.
A lényeg: „csökkentettük a jövedelem-, a tőkenyereség- és az üzleti beruházások adóit. Eltávolítottuk [belső] kereskedelem minden… akadályát. …1 milliárd dolláros beruházásokat hajtunk végre az energetika, a mesterséges intelligencia, a kritikus ásványkincsek, az új kereskedelmi folyosók… területén. Az évtized végére megduplázzuk védelmi kiadásainkat, …amely építi a hazai iparunkat.
Totális globalista program. Egyetlen ponton sem tér el a multicégek érdekeitől. A Trump-víziótól azonban annál inkább. És ettől szédült el az egész nyugatbarát homokozó!
Megtudjuk, hogy a WTO, az ENSZ, a COP, a nemzetközi szervezetek tehát, melyek „a kollektív problémamegoldás architektúráját” jelentik – veszélyben vannak. Mert Trump lenézi és negligálja őket. De a középhatalmak támogatják ám a multilaterális intézményeket! Mert nélkülük „egy erődökkel teli, szegényebb, törékenyebb és kevésbé fenntartható világ következik. Igen! Az lesz.
Ehelyett Carney új megközelítése az „értékalapú realizmus” micsoda dohos, lejáratott, üres és szokványos újdonság! Mert – mondja Carney – „mi mostantól már pragmatikusan felismerjük, …hogy az érdekek eltérőek, és hogy nem minden partner osztja az összes értékünket”.
No ez itt a villanás, a fénypont, a csúcs, a hegymagas tengermély! Hogy az is lehet partner, aki nem osztja az összes értékünket! Uhh! Ezt képzeljék el! Innentől „a széles körű elköteleződést helyezzük előtérbe befolyásunk maximalizálása érdekében” és „nem csak az értékeink erejére támaszkodunk, hanem az erőnk értékére is”. Hogy ez az utolsó félmondat mit jelent, az a hétköznapi ember számára megfoghatatlan, de a többi! Nem olyan, mint valami (eddig legalább is) rosszízűnek mondott Orbánbeszéd? Akkor most Orbán az új Starmer? Vagy azért a Magyarország mégsem a British Commonwealth?
Carney „ceglédi beszéde” verbuvál, mint Kossuthé. Csapatot szervez ő is, Trump-Windisch-Grätz ellen, és hozzá hasonlóan nem vesz tudomást arról, hogy a pályán mások is vannak. Kossuth esetében az oroszok, Carneynál meg az oroszok. Meg a kínaiak. Például.
Ez a beszéd arról szól, hogy a középhatalmak elegen akarják érezni magukat ahhoz, hogy szembe állhassanak a MAGA-Amerikával, mert az azt gondolja, hogy maga is boldogul. Mert az nem elég Multi.
A kishatalmakat meg, mint általában, csapkodja majd az idők szele. Csak érteném, hol van ebben a garancia? És hogy akkor miért jobb ez, mint a MAGA! És hogy miért kell ettől hasraesnünk – nekünk?
Micskó András
Nyitókép forrása: SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
