Hogyan zajlik az advent egy a hatodik századi szerzetesi hagyományokra visszanyúló bencés monostorban? Baán Izsák bencés szerzetest, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjelét kérdezte Paksy Eszter a szokásaikról és az advent lelkületéről. Az alábbiakban részletek közlünk Izsák atya a beszélgetésben elhangzott válaszaiból.
„Szent Benedek a Regulában a nagyböjttel kapcsolatban írja, hogy a szerzetes egész életének mindig olyannak kellene lennie, mintha nagyböjtben élne. Mégis kellenek kiemelt időszakok, amikor még összeszedettebben próbálunk figyelni a lényegre. A mindennapjainkat tekintve az advent csak kicsi változásokat hoz, hiszen a szerzetes amúgy a napirend szerint is tényleg korán kel, de ezek a kicsi változások segítenek fókuszálni az ünnepre. Ezért
Az advent különlegessége a spiritualitást tekintve kettős találkozásra való készület: készület az Úrral való találkozásra az idei karácsonyban – és az életünk végén. Úgyhogy nem kelünk korábban, mint máskor, mert amúgy is korán kelünk, az étkezési szokásaink változnak egy kicsit. Az imaórák közül némelyiknek a jellege változik például. Nálunk rendesen este van szentmise, ha van, ilyenkor viszont az átkerül reggelre – mi is tartjuk a rorátét.”
„Mi is részei vagyunk a helyi egyháznak és a magyar társadalomnak és kultúrának, úgyhogy ezek a szimbólumok a mi életünkben is megjelennek. Az adventi koszorú elkészül advent elején. Az adventi szombatokon az esti imádság, a vesperás kiegészül a gyertyagyújtás rítusával, amit a faluban élőkkel, közelben lakó barátainkkal együtt ünneplünk. Ilyenkor (…) a rövid olvasmány helyett egy hosszabb izajási részt éneklünk, a Messiás eljövetelével kapcsolatos jövendöléseket, utána valaki egy 5-10 perces kis elmélkedést kapcsol ehhez, és általában egy jelen lévő kisgyerek gyújtja meg a koszorún a következő gyertyát. A karácsonyfát a templomban közvetlenül az ünnep előtt szoktuk felállítani. Az egyik hívünk minden évben készít a templommal szemben élő állatos betlehemet, csacsival, juhokkal. Az első adventi vasárnapon a mise után megáldjuk, és ez ott van egészen karácsonyig.
Szent Benedek korában, a 6. században a karácsonynak nem volt akkora jelentősége a liturgikus évben, mint ma. Benedek számára egyértelműen a húsvét a központ, és más fontos dátumokhoz köti a szerzetesek napirendi változásait, inkább az évszakokhoz, az őszi Szent Kereszt Felmagasztalása ünnephez például.”
„A szentestét és karácsony napját itt töltjük Bakonybélben, hiszen ez a mi lelki családunk. Monasztikus szerzetesként közösségben élve mi egymás mellett is elköteleződünk egy életre. Az advent elején mindenki felírhatja egy kis cetlire a nevét, meg azt, hogy minek örülne karácsonyi ajándéknak, valami apróságnak, és húzunk. A karácsonyi első vesperás után még böjtösen vacsorázunk, karácsonyi énekeket éneklünk, és megajándékozzuk egymást, és utána jön a karácsonyi vigília körülbelül este tíztől éjfélig. Ez egy hosszú énekes imádság, majd az éjféli mise; 25-én az ünnepi mise, ünnepi ebéd – ekkor törjük meg a böjtöt, és 25-én este vagy 26-án reggel lehet elutazni a családunkat meglátogatni. A mi szabályunk az, hogy három nap szoktunk távol lenni, tehát általában 26-tól 29-ig, ezt töltjük a szeretteinkkel, és az újévet, az Istenszülő ünnepét már újra itthon ünnepeljük közösen.”
„A közösségi böjti gyakorlat az, hogy advent egész folyamán nem eszünk húst, és nem fogyasztunk alkoholt, illetve most a közösség már egy ideje átállt arra, hogy naponta kétszer eszünk csak; és vannak testvérek, akik még ezen felül is tesznek önkéntes vállalást, például egy ősi hagyományt követve csak egyszer, estefelé esznek naponta. Adventi vasárnapokon szoktunk halat enni, de hétköznapokon inkább növényi ételeket eszünk. Egyébként adtunk is ki egy szakácskönyvet, ami kimondottan böjti ételeket tartalmaz.”
„Otthonról a gyerekkori emlékem annyi, hogy karácsony körül elvittek a templomba megnézni a betlehemest. Ez része volt a családi gyakorlatnak, de nem jártunk templomba. Miután kamaszkoromban megkeresztelkedtem, a komlói ifjúsági közösséggel közösen készültünk az ünnepre. Ebből az időből a legerősebb emlékem, hogy a rászorulókhoz, idősek otthonába, cigánytelepre mentünk énekelni, karácsony örömét hirdetni, ez a mások felé fordulás az, ami erősen megmaradt bennem. Mikor Budapesten éltem, ott jártam minden reggel rorátéra, és utána volt közös reggelink, azok nagyon jó élmények voltak. Az, hogy úgy mentem egyetemre, hogy előtte találkoztam Jézussal, az ő testével, és az Egyházzal az embereken keresztül, ennek volt egyfajta közösségi jellege. Ezekhez képest kicsit csendesebb, magányosabb a monostori advent, nem annyira kifelé szól, hanem inkább befelé, az egyéni imaélet megújítására ad lehetőséget és a szerzetesközösséggel való kommuniónak, egységnek a megélése jellemzi. (…) advent első hetében szoktam szemlélődő lelkigyakorlatot tartani nálunk, ahová érkeznek lelkigyakorlatozók, az advent ezért erősen kezdődik számomra: sok imádság csendben, mások szolgálata az imádság tanulásában.
Van egy szép kép, amit a sivatagi atyák használnak, miszerint
Így vagyok én ezzel az advent eleji lelkigyakorlattal, ez egyszerre szolgálat és munka, de az, hogy egy hétig én is csak az imádságra figyelek, sokkal többet vagyok csendben, nekem is nagy segítség az advent kezdetére.”
Forrás és fotó: ujvarosonline.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
