Az Európai Ügyészség (EPPO) kedden bejelentette, hogy három személyt őrizetbe vettek, valamint házkutatást tartanak a College of Europe brugge-i kampuszán, illetve az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) brüsszeli központjában. Az intézkedésekre egy uniós finanszírozású, fiatal diplomaták számára létrehozott továbbképzéssel kapcsolatos csalási gyanú miatt indult nyomozás keretében kerül sor – tájékoztat a TASR hírügynökség.
A vizsgálat középpontjában az Európai Unió Diplomáciai Akadémiája áll, amelyet az EU Tanácsa tavaly májusban hozott létre. Ez a tagállamok pályakezdő diplomatái számára indított kilenc hónapos képzési program, amelynek lebonyolításával az EKSZ – közbeszerzési eljárást követően – a College of Europe-ot bízta meg a 2021-es és 2022-es időszakra.
Az ügyészség honlapján közzétett nyilatkozat szerint az EPPO azt vizsgálja, hogy az akadémia vagy annak képviselői kaptak-e előzetes információkat a pályázati feltételekről. A nyomozók arra keresik a választ, hogy az érintetteknek volt-e alapjuk azt feltételezni, hogy ők nyerik el a megbízást, még mielőtt az EKSZ hivatalosan közzétette volna a pályázati felhívást.
Komoly a gyanú, hogy a közbeszerzési eljárás során sérültek a tisztességes versenyre vonatkozó költségvetési szabályok, és az egyik pályázó bizalmas információkhoz jutott az eljárás menetéről.
A házkutatások megkezdése előtt az EPPO kezdeményezte több gyanúsított mentelmi jogának felfüggesztését, amit az illetékes szervek jóvá is hagytak. Az ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás közbeszerzési csalásra, korrupcióra, összeférhetetlenségre és hivatali titok megsértésére deríthet fényt.
Teraz.sk, Körkép.sk
Nyitókép forrása: EPPO
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


