Ondruš-Ódor vita a közrádióban: Európa teljesen kiszolgáltatja magát az USA-nak. Ez nem diverzifikáció, hanem katasztrófa

Ondruš-Ódor vita a közrádióban: Európa teljesen kiszolgáltatja magát az USA-nak. Ez nem diverzifikáció, hanem katasztrófa

Ľudovít Ódor (Progresívne Slovensko) és Branislav Ondruš (Hlas-SD) európai parlamenti képviselők voltak a STVR Sobotné dialógy című politikai vitaműsorának vendégei. A vita során a szlovákiai belpolitikai események mellett az orosz gázról, a gázai helyzetről és az Európai Unió külpolitikájáról is szó esett. A két politikus számos kérdésben homlokegyenest ellenkező véleményt fogalmazott meg.

Éles vita az orosz gázról

Branislav Ondruš szerint az orosz gáz behozatalának betiltása egy rendkívül méltánytalan és önveszélyes lépés lenne Szlovákia számára. Álláspontja szerint ez a lépés nem a diverzifikációt szolgálja, hanem Európa USA-tól való függőségét mélyíti el. Az EP-képviselő kijelentette, mindent megtesz azért, hogy a javaslatot ne fogadják el.

Ezzel szemben Ľudovít Ódor hangsúlyozta, hogy nagy különbség van az amerikai és az orosz gáz között. Kiemelte, hogy Oroszország a gázbevételekből finanszírozza az ukrajnai háborút, meghosszabbítva ezzel a konfliktust. Bár elismerte, hogy az átállás nem megy egyik napról a másikra, de példaként említette Csehországot, amely már megbirkózott a feladattal. Ódor az átállás költségeiről azonban nem beszélt…

Külpolitika: Kettős mérce és csökkenő bizalom

Branislav Ondruš szerint az Európai Unió külpolitikája teljes kudarcot vallott. A politikus úgy véli, az EU a kettős mércék alkalmazása miatt elvesztette hitelességét a nemzetközi színtéren. Éles különbséget lát az EU Izraelhez és Oroszországhoz való hozzáállása között.

Ódor ezzel szemben arról beszélt, hogy Szlovákia egyre kevésbé számít megbízható partnernek. Ezt támasztja alá szerinte az, hogy az országot kezdetben kihagyták a drónelhárító rendszerről szóló egyeztetésekből. Kritizálta a szlovák miniszterelnök oroszországi látogatásait és Vlagyimir Putyinnal való találkozóit is.

Hírdetés

Körkép-vélemény:

Mi azért hozzátesszük, hogy Ukrajna szomszédjaként Szlovákiát eleve nem lehetett kihagyni. Milyen drónfal az olyan, amelyen 150-250 kilométeres rés van? Ez egy nagyon gyenge ellenzéki narratíva, ami megmutatja, hogy a szakértőként felépített Ódor teljesen leépíti szakmai elismertségét a primitív politikai vagdalkozás kedvéért. Ez a PS-t minősíti.

A gázai helyzettel kapcsolatban Ódor a kétállami megoldást és a humanitárius segítségnyújtást sürgette. Ondruš szerint már régen fel kellett volna függeszteni az EU és Izrael közötti társulási megállapodást. Ódor azonban emlékeztetett, hogy a szlovák kormányfő ezt ellenzi.

Európai és cseh politikai helyzet

A csehországi választások kapcsán Ondruš üdvözölte a kommunisták és a szociáldemokraták közös listáját. Reményét fejezte ki, hogy a baloldal visszatér a cseh parlamentbe. Ódor ezzel szemben Andrej Babišt az Európai Unióra leselkedő veszélynek nevezte, és élesen bírálta a Smer-t is, amit „antidemokratikus lépései” miatt már a szélsőjobbhoz sorolt.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA, kollázs: Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »