Jön a csallóközi derbi a Mol Arénában!

Jön a csallóközi derbi a Mol Arénában!

Szombat este 18 órától a Komáromi FC csapatát fogadja a DAC a Mol Arénában a Niké Liga 9. fordulójában. Míg a hazaiak számítanak a találkozó favoritjának, addig a komáromiak is bízhatnak legalább a pontszerzésben.

Jól megy a dunaszerdahelyiek szekere, ebben az idényben még csak a Slovan tudta őket megverni, otthon pedig egyelőre veretlenek. A másik oldalon a KFC még csak két győzelmet tudhat magáénak, a rosszabb gólarány miatt pedig csak a 11. helyen áll a szintén hatpontos Eperjes mögött.

Szombat este a MOL Arénában a harmadik csallóközi rangadójára készül a DAC: az ellenfél a KFC Komárom lesz, amelynek trénere és több játékosa is dunaszerdahelyi múlttal rendelkezik. A sárga-kékek szeretnék meghosszabbítani hazai veretlenségüket, míg a vendégek a pontszerzésben reménykednek a bajnokság második élvonalbeli szezonjában.

A DAC rövid idő alatt két mérkőzés is játszott: először a Slovan ellen elveszítette veretlenségét, majd a Slovnaft Cupban 1:0-ra múlta felül a harmadosztályban szereplő Bőst. Így a sárga-kékek egymás után harmadik csallóközi találkozójukra készülnek.

A dunaszerdahelyi klub kiváló hazai formában van: a Niké Ligában eddig négy mérkőzést játszottak otthon, ebből hármat megnyertek és egyszer döntetlent értek el , így hazai pályán még veretlenek. Az aktuális szezonban mindössze egyszer kaptak ki, mégpedig az előző fordulóban a Slovan otthonában.

A DAC ráadásul a liga legjobb védelmével büszkélkedhet, mivel eddig csupán öt gólt kaptak , a gólarányuk pedig +9, ami a legjobb a ligában. Hét forduló alatt négy győzelmet, két döntetlent és egy vereséget gyűjtöttek. A csapat legeredményesebb játékosai Ammar Ramadan, Viktor Djukanović és Damir Redzic, mindhárman négy góllal állnak.

A Komárom a ligában töltött második élvonalbeli szezonjában a tabella 11. helyén áll hét lejátszott mérkőzés után és jelenleg a legrosszabb gólaránnyal rendelkezik a bajnokságban. Nem alakult jól Radványiék szezonkezdete: az leső négy mérkőzésüket elveszítették, majd az ötödiken, Szakolca ellen megtörték a negatív sorozatot, és 1:0-ra győztek. A következő mérkőzésük is hasonlóan jól alakult, hisz 3:2-re verték meg Kassát idegenben. Ezután viszont Zsolna ellen hiába játszottak jól, 3:1-re kikaptak.

Hírdetés

A KFC a statisztikák szerint jelenleg a liga egyik leggyengébb védelmével rendelkezik 16 kapott gólja miatt. Egyúttal a lila-fehér gárda az egyike annak a négy csapatnak, amely még nem játszott döntetlent. A csapat házi góllövőlistáját Šimon Šmehyl vezeti három találattal , őt követi Elvis Mashike két góllal.

A DAC és a KFC az élvonalban eddig csupán kétszer találkozott, mindkétszer a DAC győzött gólt sem kapva: tavaly augusztusban 2:0-ra, novemberben pedig 1:0-ra (tizenegyesből).

Branislav Fordek, a DAC vezetőedzője a találkozó előtt elmondta:

„A szurkolók számára rangadó ez a párosítás, de számunkra ugyanolyan mérkőzésnek számít, mint a többi hazai. Maximális összpontosítással készülünk, győzni akarunk. Tisztában vagyunk vele, hogy egy motivált és eltökélt ellenfél érkezik hozzánk, több játékosuk és edzőjük is rendelkezik dunaszerdahelyi múlttal. Ebből a nézőpontból is kemény csatára számíthatunk.”

A rangadó a szurkolók szempontjából igazi futballünnepnek számít. A két szurkolótábor nem tekint ellenségként egymásra, inkább csak a jó hangulat kialakítására törekszenek.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik. A televízióban a Voyo közvetíti élőben.

Körkép.sk/KPA

Nyitókép: dac1904.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »