Tavasszal jelent meg a Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatában Valaczka András pedagógus, oktatási szakember, tankönyvíró Kamaszkatasztrófa – Túlélési ötletek posztmodern szülőknek című könyve, melynek bemutatójára szeptember 11-én este került sor Budapesten, a belvárosi Három Holló Kávéház Ady színpadán. Jelen volt Zsódi Viktor piarista tartományfőnök is.
A kötetet Gájer László egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője és Rubovszky Rita, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatója mutatták be. Az este moderátora Kuzmányi István diakónus, a Magyar Kurír és az Új Ember igazgató-főszerkesztője volt. Köszöntőbeszédében felidézte: amikor kezébe vette Valaczka András kéziratát, a két éve elhunyt Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, költő jutott eszébe. Ha interjúzott vagy egyszerűen csak beszélgetett vele, mindig eszébe jutott valaki vagy valami, Teilhard de Chardin, Henri de Lubac, George Bush, II. János Pál, és még mindig nem válaszolt a kérdésére. Valaczka András sem válaszol olyan kérdésekre, hogy mit tegyen a szülő, ha a kamasz gyermeke becsapja otthon az ajtót, vagy flegma, de akárcsak Szabó Ferenc, ő is a teljességre törekszik.
„És ahogyan Szabó Feri bácsit is polihisztornak tartottam, András tudása, bölcsessége előtt is meghajtom a fejemet” – mondta az igazgató-főszerkesztő.
Gájer László „szépnek” nevezte a kötetet. Megmutatkozik benne a szerző irodalomtanári vénája, az olvasottsága, érzékletesen meséli el a szépirodalmi művekben leírt történeteket. Ha valaki kezébe veszi ezt a könyvet, ne csak azért tegye, mert kamasz gyermeke is van, a problémákkal együtt, hanem mert gyönyörű szöveg, és ez öröm az olvasónak. Negyven fejezet van benne, negyven jó ötlettel. Ez már bravúros. A szerző nem úgy vizsgálja a problémákat, hogy mit kell tenniük a szülőknek, ha a kamasz nem akar tanulni, ha csalódik az első párkapcsolatában, ha nem áll vele szóba, és rácsapja az ajtót. A vulgáris tanácsok helyett kiváló ötleteket ad, és ezzel az ember továbblépési esélyeket kap. Nemcsak a kamasz, de a felnőtt is. Például mit kezdjen a tilalmakkal? Nem csak a kamasz akadhat el a tiltás miatt, mert nem tud mit kezdeni vele, hanem egy felnőtt is. Vagy mit kezdjen a meglett korú ember az életében bizonyos viszonyszemélyekkel, mint édesapa, nagyszülő, vagy olyan családtag, aki bizonyos helyzetekben betölti a villámhárító szerepét.
A tanszékvezető egyetemi tanár kifejtette: egy pap életében is elkerülhetetlen, hogy kamaszokkal is találkozzon. Úgy érzi, sokszor megteremtődött közte és a kamaszok között a kapcsolódás, mégpedig azért, mert a bőrét is a vásárra vitte. Felvállalta, hogy felad bizonyos távolságot a kamaszokkal szemben, és azonosul a problémáikkal.
Gájer László kifejtette: amikor valaki a saját életére kivetítve vizsgálja meg, mit jelent a sebezhetőség, egy mentor, egy káoszszituáció, egy trauma, hogyan viszonyul ezekhez – ilyen és ehhez hasonló kijegesedési pontokat, ötleteket talál az olvasó Valaczka András könyvében. Ha magára vonatkoztatva nézi meg ezeket, akkor rádöbben, van-e benne fogékonyság arra, hogy a másik problémájával azonosuljon. A kamaszok problémái bizalmi válságból fakadnak. A felnőtteket az élet már jobban megedzette, és nem akadnak fenn annyi mindenen.
Gájer László végül kiemelte: a szépirodalom mindig a valóság, az életünk rekonstrukciója. Azért jó szépirodalmat olvasnunk, mert ha nem is találunk megoldást életünk problémáira, érzékenyebbek leszünk azokra, a helyzetek átgondolására késztet bennünket. A szépirodalom a pedagógiának is fontos eszköze. Elképzelhető, hogy az etikának – és bizonyos értelemben a jogalkotásnak is – a szépirodalomhoz kell fordulnia azért, hogy érzékenyebb legyen, és ez a posztmodern kornak és posztmodern szülőnek is menedéke lehet. Gájer László rokonította Valaczka András könyvét Ferenc pápa Remény című önéletírásával, mivel mindkettő a reményről szól, és tele van szépirodalmi történetekkel.
Rubovszky Rita felidézte: amióta Valaczka András a budapesti Piarista Gimnáziumban tanít, mindennap ismert versekből származó latin és francia idézeteket tanulnak meg a diákjai – a hetedikesektől kezdve. Az ő fiát is tanította hetedikben.
És akkor az embernek eszébe jut József Attila, aki minél súlyosabb mentális állapotban volt, annál tökéletesebb verseket írt. Bevillan a Bori notesz is: amikor már minden elveszett, akkor Radnóti egy ceruzacsonkkal jegyzi fel a táborban a kivégzése előtti napok történéseit, saját érzéseit, gondolatait. A posztmodern kamaszt ezernyi inger éri, kinyílik számára a világ, nincs határ. Szétesik ebben. Valaczka András könyve arról szól, hogy vonatkozási pontok nélkül a posztmodern szülő nem fogja megtalálni a megoldásokat. Meg kell tanulni ógörögül: „Vándor, vidd hírül a spártaiaknak…” – mert az abban a pillanatban keretet ad. Ettől is olyan szép ez a kötet: olyan regiszteren játszik, ami nem függ a kortól. Minél több a lehetőség és minél racionálisabb válaszokat adunk, annál inkább szükségük van ezeknek a gyerekeknek a „fölösleges” tudásra.
Rubovszky Rita kiemelte a könyvből Sławomir Mrożek lengyel drámaíró írását, amely a perfekcionizmusról szóló részben található: van egy látszólag jól nevelt gyerek, a mintakamasz, aki mindenből ötös, nincs vele semmi gond, és aztán egyszer csak felrobbantja a várost. Az egykori gimnáziumi igazgatónő kifejtette: akik itt ülnek, többségükben elit iskolákban tanuló diákokat tanítanak, akik rengeteg különórán vesznek részt, állandó teljesítménykényszerben élnek, csak az ötös osztályzat elfogadható tőlük. Tizennyolc éves korukban nem robbantják fel ugyan a várost, de kiégnek, depresszióba zuhannak.
Ebben a nagy, „csak ne bántsuk egymást” világban nincsen olyan normális tanár, akinek ne viszketett volna már a tenyere. Ha mindenkinek és mindennek meg akarunk felelni, az katasztrófához vezet. És nem kamasz-, hanem világkatasztrófához. Ezzel a hozzáállással a gyerekeknek pont azt a biztonságát vesszük el, amire szükségük lenne. A kötet összes idézete azt üzeni: menjünk vissza az irodalomhoz, „legyünk már normálisak”.
Rubovszky Rita a könyv harmadik fontos üzenetének a sokszínűséget nevezte. „A katolikus szülői körre jellemző, hogy félünk mindentől, ami hatással lehet a gyerekeinkre, és nem az általunk felépített, erkölcsi világba tartozik, amit mi akarunk.” Azért is osztják be az idejüket percnyi pontossággal, hogy ne jussanak el hozzájuk ezek a hatások. Valaczka András arra szeretne rávezetni bennünket a könyvében, hogy ne gondoljuk: az élet fehér vagy fekete. Nem az. Van a fekete meg a fehér, de mi a szürke mezsgyén haladunk. Sem mi, sem a gyerekeink, sem a helyzetek és a döntéseink sem feketék vagy fehérek. Kompromisszumot kötünk, szégyelljük magunkat, felállunk, visszamegyünk, megpróbálunk ezen a fekete és fehér közti szürke mezsgyén eljutni az üdvösségre. Belehal a gyerek, ha állandóan fekete-fehér tükröt tartunk elé. Rubovszky Rita felidézte, a közelmúltban azt mondta neki az egyik barátnője:
Minden irodalmi idézet azt harsogja nekünk: szabad hibázni. Oldjuk meg együtt. Ám az is lehet, hogy neked van igazad.
– figyelmeztetett Rubovszky Rita.
Valaczka András rámutatott: sok pedagógiai könyv osztja az észt, de a Kamaszkatasztrófa nem ilyen, hanem romokat ás ki. A szépirodalom nagy témája a szerelem és az elmúlás. A gyerekek rángógörcsöt kapnak az elmúlástól. Tizenhat éves, előtte az élet, és hetente három elmúlásról szóló leckét kell megírnia. Az irodalom nagyon sokszor azzal foglalkozik, hogy ordítunk otthon, meg az iskolában is, szülők, tanárok, gyerekek, diákok. Az élet nemzedékek együttélése. A kötet szerzője idézte egyik barátját:
Hajnalig sorolhatná, amit szülőként és tanárként is elrontott. Ám ez az élet. Erről szól a Biblia is. Azzal kezdődik, hogy Ádám és Éva mindent elront. Aztán a nagyszerű elsőszülött gyermekük megöli az öccsét. Ezt követően összefog egy másik anyuka az okosabbnak gondolt Jákobkával, hogy jól átverjék a Jákobnál néhány perccel idősebb ikertestvért, Ézsaut. Az apád vak, úgysem lát semmit. „Mi, nemzedékek együtt vergődünk, ahogyan Pilinszky mondja, »partravont halak«, és egymást sebezzük meg.” Ez a nevelés. Valaczka András megköszönte Gájer Lászlónak, amiért azt mondta: a jogalkotásnak is a szépirodalom felé kell fordulnia. A kötet szerzője felidézte: a közelmúltban azt írta a Facebookon, hogy a mai hitetlen világ kétli, hogy valóban sugalmazott-e a Biblia. Szerinte viszont nem ez a kérdés, hanem az: nem lehetséges, hogy az irodalmi alkotások, Tolsztoj vagy Dosztojevszkij művei sugalmazottak?
Valaczka András idézte Jurij Lotman irodalomtudóst: az irodalom az emberiség kommunikációja önmagával. Egyúttal hozzátette: véres drámák a gyereknevelési drámák. Ezért nincsenek a könyvében tanácsok, mert „véres drámákban milyen tanácsokat lehet adni? Oidipusznak például: ne haragudj, anyukáddal fekszel egy ágyban, a pedagógia azt tanácsolja ilyen esetben, hogy…” „Véres drámák zajlanak apák és fiúk, anyák és lányok között, második és harmadik apukákkal, elköltöző apukákkal, a butykosba töltögető anyukákkal.”
– tette fel a kérdést a könyv írója.
Zárszavában Kuzmányi István emlékeztetett, Ferenc pápa a 2021-es budapesti látogatásán az egyik beszédében Radnóti Miklós Bori noteszéből idézett: „Virág voltam, gyökér lettem…” Ne az azonnali gyümölcsökre törekedjünk, mert
Hírportálunk igazgató-főszerkesztője megköszönte Valaczka Andrásnak, hogy könyve közelebb visz minket a Jóistenhez, és segít bennünket abban, hogy mi is éltető gyökerekké válhassunk.
Fotó: Fábián Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
