A mai napon a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokra és áldozataira emlékezünk. Alábbiakban Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség regionális és budapesti felelősének írását adjuk közre.
E sorokat szeptember 11-én írom. Huszonnégy évvel ezelőtt, ezen a napon követték el iszlamista terroristák máig felfoghatatlan merényleteiket New York és Washington ellen. Mintegy háromezer áldozattal, akik valamennyien polgári személyek voltak.
A Szovjetunió agyaglábú érckolosszusa leomlott. Kelet-Közép-Európa megszállt és elnyomott népei felszabadultak. Megindulhatott Európa második világháború után félbe maradt egyesítése, a demokrácia és a soha nem látott, szociális jogok által garantált jólét kiterjesztése a földrész addig szerencsétlenebb felére. Romániától eltekintve a fordulat puskalövés nélkül zajlott. 1989-ben megdőlt 1789 paradigmája, mi szerint jó irányú változást erőszakkal lehet és kell elérni. Európán kívül is felcsillant a remény. Dél-Afrikában Nelson Mandela erőszakmentes, állhatatos politikája anélkül vetett véget az apartheid rendszerének, hogy a fehér kisebbséget elűzték vagy jogaitól megfosztották volna – ellentétben azzal, ahogyan például a Mozambikban a függetlenné váláskor a portugálok negyvennyolc órát kaptak a távozásra. Latin-Amerikában véres katonai junták adták át helyüket demokratikusan megválasztott kormányoknak.
A berlini és más falak, szögesdrót kerítések és kereskedelmi korlátozások leomlása után a globalizáció korába léptünk. A globalizáció azonban félkarú banditának bizonyult, de legalábbis félbemaradt. Globalizálta a piacokat, a pénzügyeket és talán még sok mást is – leginkább a közönyt, Ferenc pápa kifejezésével, de elhanyagolta az emberi és spirituális dimenziót. Athenagorász konstantinápolyi pátriárka évtizedekkel korábba megjósolta: jaj nekünk, ha az emberiség egységesülése az egyházakon, a keresztény teológián kívül megy végbe. A népek esélyt kaptak ugyan arra, hogy valódi testvériségben éljenek egymással, de – úgy tűnik – ezt az esélyt eltékozoltuk. Az első, súlyos figyelmeztető jel a balkáni háborúk sorozata volt a kilencvenes években. (Amelynek utolsó epizódja tanulságos volt: a NATO 1999-ben a koszovói albánok védelmében Szerbiát, benne Belgrádot és Újvidéket bombázta, kinyilvánítva ezzel, hogy nem az Ibrahim Rugova, a Balkán Gandhija által addig vitt erőszakmentes politikát támogatja.) A legalább olyan súlyos ruandai és burundi népirtással együtt mindez világossá tette, hogy
A nemzeti és vallási identitások reneszánsza csábító – és csalóka – választ kínál a gazdasági globalizációban talajvesztett ember fogódzó iránti igényére, amelyet valódi testvériség és közösség híján másban nem találhatott meg. Ezt a portékát erős vezetők árulják, akik meg tudják mondani, mitől kell félni és mitől fognak ők megvédeni. A békét kereső Rabin miniszterelnököt saját honfitársa lőtte le 1995-ben, hogy megállítsa az oslói békefolyamatot. Végül a Palesztin Hatóság maximalista álláspontja miatt is a kétezres évek elején a békefolyamat megrekedt és visszájára fordult. Ma már úgy tűnik, hogy a két nép – vagy vezetőik – nem akarnak osztozni, együtt élni ezen az apró földterületen.
Az USA és szövetségesei – köztük hazánk – háborúval válaszolt. War on terror – volt Bush elnök, Tony Blair miniszterelnök és a nyugat nagy részének politikája. Megkezdődött a háború mint a konfliktusok megoldása eszközének rehabilitálása.
Előbb Afganisztán, majd Irak lerohanása idején Szent II. János Pál súlyos szavakkal óvott ettől – többek között a közel-keleti keresztényeket féltette, mint kiderült, korántsem alaptalanul.
Az idős pápát, a kommunizmus legyőzőjét már nem hallgatták meg a „nagyok”. A tálibok által uralt Afganisztán az ikertornyok elleni merényletek értelmi szerzőjének tartott Oszama bin-Laden rejtegetése, Irak pedig akkor már nem létező vegyi fegyverei miatt vált bombázások és invázió célpontjává. Regime change – volt a másik jelszó, amelyik a demokrácia és a szabadság eljövetelét ígérte ezeknek a népeknek. Csakhogy a háború mindig rosszabb állapotban találja a valóságot, mint amilyenben találja – írta Ferenc pápa a Fratelli tuttiban. A 2001. szeptember 11. nyomán indított háborúk áldozatainak száma egyes becslések szerint az akkori merényleteknek legalább százszorosa. Amerikai katonák ezrei, afgánok, irakiak százezrei: olyan emberek, akik nem is hallottak bin-Ladenről vagy a World Trade Centerről. Aztán következett Szíria, Líbia, majd Ukrajna, legújabban pedig megint Izrael és Gáza.
Annak az Európának a vezetői, amelyik a háború antitéziseként integrálódott, az újrafegyverkezésben látják a megoldást. A béke szinte kikerült a közbeszédből – aki mégis felveti, azt árulással, defetizmussal vagy jobb esetben naivitással vádolják. A háborút mint eszközt rehabilitálták, de ma már egyes helyeken – Ukrajna, Szudán, Gáza – mintha nem is eszköz volna, hanem maga a cél, a raison d’être egyes csoportok vagy politikai erők számára. A háború szurkolótáborokra osztja a közvéleményt:
A földi igazságszolgáltatás – ha a jogállam és a nemzetközi jog keretei között történik – ezzel együtt nélkülözhetetlen. A hágai nemzetközi büntető bíróság elleni támadások a megvetést fejezik ki mindazon vívmányok és intézmények iránt, amelyek – ha tökéletlenül is – a népek sorsközösségét fejezik ki. Az erősebbnek megfelel a dzsungel törvénye, a kisebbek meg majd beállnak valamelyik mellé védelemért? Aligha véletlen, hogy a huszadik és huszonegyedik század pápái mind az ENSZ, az EU és az egységesülést szolgáló nemzetközi törekvések – bár nem kritikátlan – támogatói voltak.
A terrorizmus eközben nem szenvedett vereséget. Minden korábbinál kegyetlenebb akció mutatta meg erejét 2023. október 7-én, a Hamasz és a vele társult milíciák által Dél-Izraelben szürreális kegyetlenséggel rendezett vérfürdővel és túszszedéssel. A célpont nem a katonai személyzet vagy infrastruktúra, hanem a békés polgári lakosság, köztük nők, gyerekek, idősek volt. A megölt izraeli katonák inkább járulékos veszteségnek tűnhettek. A Hamasz célja ma sem lehet katonai győzelem az izraeli hadsereg felett. Az aránytalan izraeli válaszcsapással, saját népük szenvedésével viszont számolhattak és talán remélték is a propagandaháború megnyerése érdekében. Lehetetlen pontos adatokhoz jutni a palesztin áldozatok számáról, de az biztosnak tűnik, hogy az október 7-i támadás izraeli áldozatainak számát sokszorosan meghaladja. De a történelmet nem csak számokkal, hanem szavakkal, gesztusokkal, szándékokkal írják.
A Magyar Kurír is beszámot róla, hogy Matteo Zuppi bíboros, az olasz püspöki kar elnöke a Bologna melletti Monte Solében, a nácik által elkövetett egyik legsúlyosabb tömeggyilkosság helyszínén augusztus 14-én imádságot vezetett, amelyben órákon át olvasták föl a 2023. október 7. és 2025. július 15. között megölt izraeli és palesztin gyerekek neveit. Tizenhat izraeli és 12211 palesztin név hangzott el. Ám a fájdalomban nincs rangsor – figyelmeztetett Zuppi, aki Elie Wieselt is idézte:
Ezekben a szavakban az ősi zsidó bölcsesség ragyog. Ha a világ rehabilitálta a háborút és archiválta a békét, akkor vissza kell térnünk vissza a gyökerekhez. Ábrahám diplomáciájához. A Teremtés könyvében Ábrahám Isten elé áll, és Szodoma lakóinak életére alkuszik: amiatt aggódik, hogy a néhány ártatlan is a megannyi bűnössel együtt pusztul majd el. Az Úr pedig enged: ha csak ötven, negyvenöt, harminc vagy akár tíz igazat talál a városban, nem pusztítja el. Neki a megannyi gonosz megbüntetésénél fontosabb az ártatlanok menekülése. Gázában és más hadszíntereken a képlet fordított: tíz terrorista esetleges megöléséért nem haboznak városnyi embert feláldozni. Hol vannak a mai Ábrahámok? Mi, zsidók, keresztények és muszlimok, kövessük atyánknak, Ábrahámnak, „Isten barátjának” a példáját.
Figyeljünk XIV. Leó pápára, aki első beszédében a feltámadt Krisztus békéjét hírdette meg, mely fegyvertelen és lefegyverző béke, alázatos és állhatatos béke.
Egyvalami mindenkinek hatalmában áll: önmagán változtatni. Márpedig – ahogy Martin Buber írja – az arkhimédeszi pont bennem, benned van: ebből a pontból kiindulva, kiemelve lehet kiforgatni a sarkából, megváltoztatni a világot.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
