Čaputová nem tervezi, hogy visszatér a politikába

Čaputová nem tervezi, hogy visszatér a politikába

A volt államfő, Zuzana Čaputová nem tervezi, hogy visszatér a politikába, és más módon sem szándékozik szerepet vállalni benne. Ezt a közösségi médiában jelentette be. Elmondása szerint más módon próbál a társadalom hasznára lenni.

„Hallottam, hogy állítólag mérlegelem a visszatérést a politikába vagy valamilyen más szerepvállalást a választásokon. Nagyra értékelem azoknak az embereknek a bizalmát, akik ezt szeretnék, de érzékelem azoknak az aggodalmait is, akik nem kívánják ezt” – írta a volt elnök asszony.

Megismételte, hogy elhagyta a politikát, és nem tervezi, hogy visszatérne, vagy szerepet vállalna benne. „Más módon próbálok a társadalom hasznára lenni, és Szlovákia kohéziójának erősítésén dolgozni. Egy erősebb, ellenállóbb és kevésbé széthúzó társadalom ugyanis a legjobb előfeltétele a jó működésnek” – tette hozzá.

Hírdetés

Čaputová 2019 és 2024 között volt a Szlovák Köztársaság elnöke. Másodszor már nem pályázott az elnöki posztra. Az elnöki tisztség betöltése előtt a Progresívne Slovensko (Progresszív Szlovákia) ellenzéki párt alelnöke volt.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/Martin Medňanský


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »