Nyitókép: Így csinálja egy öreg róka
Szombaton, június 28-án került megrendezésre az immár hagyományosnak mondható „Horgásznap” Nagykaposon. Az elnevezéssel együtt a program is változott: az új rendezvény számos más régebbi, közönségsikert aratott sport- és kulturális eseményt is magába olvasztott.
A gyerekek ismét bemutathatták horgásztudásukat az értő közönség előtt. Az sem nagyon számított, ha valaki életében nem tartott botot a kezében, és a boltban kérdezte meg, hogy tulajdonképpen mi is kell egy horgászbotra.
Mindezek dacára, és az élénk, olykor sátoremelgető északi szél ellenére akadt, aki még halat is fogott. Ha a kis horgászoknak még maradt energiájuk – és maradt, elhihetik – részt vehettek a részükre rendezett egykilométeres futóversenyen. A távot mindenki teljesítette, még egy-egy begipszelt kéz- illetve láb sem volt akadály. Ezzel a versenyfeltételeket teljesítették, mindenki érmet kapott, valamint némi frissítőt.
A futásban a felnőttek is részt vehettek, kissé komolyabban, a „Hobby run” kategória három kilométere ugyan első pillantásra nem tűnik soknak, de próbáljuk csak meg ugyanezt ellenszélben és harminc fok fölötti hőségben. A kitartóbbakra hatkilométer várt, de nekik, a nagykaposi futóklub tagjainak, akik rendszeresen teljesítenek maratonokat, ez szinte meg se kottyant.
Még akkor se, ha egyikük, nevezetesen a veterán, bő hetvenéves Papp Zoltán épp most érkezett meg a Domašáról, ahol szintén sikerrel szerepelt egy öt kilométeres versenyen. A mezőny tisztelettudóan megvárta, míg a szenior szemérmesen autója mögé húzódva átöltözik, aztán: hajrá! Ezt a távot is sikerrel teljesítette minden induló, a tényleges helyezés igazából nem is volt annyira fontos. Kiosztották viszont „A legszínpompásabb futó”, a” MR. Villámláb”, és „Az aszfalt királya” megtisztelő címeket.
Nem kevésbé fontos vetélkedő zajlott a háttérben, már a reggeli órák óta: halászlé és egyéb halételek alapanyagai kerültek kondérba, bográcsba, üstbe, serpenyőbe és lábasba. A látszólag barátságos főzőverseny kulisszái mögött valódi harci szellem uralkodott, mondhatnánk, igazi paprikás hangulat, mert ugyan ki látott már halászlevet jófajta erőspaprika nélkül? A végeredményről annyit, hogy a különböző ételek a díjkiosztás idejére már csaknem teljesen el is fogytak, különös tekintettel a három első helyezett főztjére. A pálmát a „Gyerek- és Családsegítő Központ” dolgozói vitték el, a megtisztelő második helyet a „Nagykaposi Halőrök” szerezték meg, míg a harmadik helyért folytatott késhegyre menő küzdelem során a „Nagykaposi Rendőrség” tagjai mutatták meg, hogy ki a legény a gáton.
A zenei választék a mai nap folyamán egyértelműen rockosra sikeredett: előbb az „Apeda” mutatta be egyre közismertebb repertoárját, majd a „Jana Band” csapott a húrok, dobok, illetve billentyűk közé, végül az „Impulz” játszotta újra a rock nagy klasszikusait.
Sok jelenlévő nosztalgiával gondolhat vissza az egykori Téglagyár anyagbányáira, a jó halas vízre, ahol nemcsak kapitális pontyokat és amurokat akasztottak a szakértők, de kárászt, csukát, dévért, törpeharcsát is. Ki ne emlékezne az óriási nyárfa alatti betonlépcsőre, ahol akár egy félóra alatt is, egy egyszerű, „minden nélküli” bottal tíz-tizenöt törpeharcsa szinte garantált volt. A régi horgászmondás szerint „ez már egy vacsora, fél kenyérrel meg tíz tojással”.
Az igazsághoz tartozik, hogy a nagy nyárfa alatt nemcsak egy betonlépcső és törpeharcsák tartózkodtak állandó jelleggel, de olykor traktorgumi, fóliazsák, konzervdoboz, valamint fürdőző egyének is. Aki régen járt itt, rá sem ismer a Téglagyárra: a nagy nyárfát kivágták, egy darabja azért megmaradt emléknek, de a tiszta, rendezett környezet, a lehetőség a civilizált horgászatra mindezért bőven kárpótol. És most már afrikai harcsa, vagy akár pisztráng is fogható.
Tóth Ferenc
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
