Nyitókép: A lakók már nincsenek, a a kereszt még mindig áll (a szerző felvétele)
Bárhol járunk, sehol annyi út menti keresztet nem látni, mint szűkebb pátriánkban. Nemcsak az utak mellett: folyók partján, mezők, dűlők kezdetén, újabban halálos kimenetelű országúti balesetek színhelyén is felbukkannak.
A keresztállítás hagyománya Európában a Krisztus utáni hatodik századra nyúlik vissza, az elsőket valószínűleg az írek állították, keresztény hitre való megtérésük emlékére. Magyarországon az első keresztek, melyek nem az egyház szokásos liturgikus cselekményeinek színhelyén (templom, temető esetleg kálvária) állnak, a középkorban jelennek meg…
A korabeli jobbágyfelszabadítás után ugrásszerűen nőtt a keresztek száma, azon egyszerű oknál fogva, hogy a parasztság immár rendelkezett anyagiakkal… Az út menti kereszteket nem az egyház emelte. Az alulról jövő kezdeményezés szép példájaként magánszemélyek, családok, illetve közösségek viselték a költségeket – ma is…
Az alapanyag, a mezőn nyíló virág mindig rendelkezésre állt, ráadásul ingyen, mezőre, rétre meg járt mindenki, dolgozni. Ezt mára a teszkós csokor igen sikeresen helyettesítette, mert ugyan ki az az őrült, aki pár euró miatt, netán hagyománytiszteletből kimegy a mezőre virágot szedni, különösen ebben a forróságban…
Manapság a régi keresztek mellett egyre több új jelenik meg az utak mentén, de funkciójuk merőben más, mint a régieké. Nem azért jelentek meg tömegesen – hivatalos statisztikák szerint akár több száz is évente –, hogy távol tartsák a rosszat, noha egyértelműen ránk férne…
Az újkori halottkultusz kellékei ezek, halálos balesetek színhelyeit jelzik, egyben „memento mori”, emlékeztető a halálra mindahány. A száguldó gépcsorda egyre több áldozatot követel, ezt az iramot tartva pár év múlva minden árokpart borítva lesz keresztekkel…
Egyáltalán, szabad-e emléket állítani bárhol, bárkinek? Hát dehogy szabad. Az előírás szerint minden típusú útnak van egy védelmi övezete, amelyen belül tilos bármiféle építmény, objektum létrehozása…
A közvéleménykutatások szerint nem minden vélemény ilyen toleráns. A száguldás megszállottjai egyáltalán nem szeretik, ha emlékeztetik őket a puszta tényre: felelőtlen magatartásukkal nemcsak magukat veszélyeztetik – ami, mondjuk nevezhető magánügynek is – de ártatlanokat is…
A vita zajlik, de úgy néz ki, egyelőre maradnak a keresztek is, a billboardok is. Lehet választani: ősi módon keresztet vetünk és elgondolkodunk, netán megbámuljuk a legújabb láncfűrészt, amit egy erősen tűzrőlpattant bikinis menyecske reklámoz egy tengerparton. (Ahol amúgy nincs is fa.) Ebből a szempontból teljesen szabadok vagyunk, még akkor is, ha mindenkinek megvan a maga keresztje. Vigyázzunk az utakon. Egymásra is.
Tóth Ferenc
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
