Mind a Jóisten miatt vagyunk itt – Szerzetesek a növendéknevelésről a Sapientia Szabadegyetemen

Mind a Jóisten miatt vagyunk itt – Szerzetesek a növendéknevelésről a Sapientia Szabadegyetemen

A Sapientia Szabadegyetem A közösség bölcsessége című, március 13-i alkalmán a növendékek nevelésében szerzett tapasztalatok volt a téma. A beszélgetést moderáló Guba András SchP mellett Berhidai Piusz OFM és Magyar Mirjam OP szólt a növendékek útjáról a közösségbe, az elköteleződésről, az ideáról és a valóságról, az emberi és isteni részről a szerzetesi életben.

Guba András éveken át tanárként, a rendi hivatások prokurátoraként és a papnövendékek magisztereként vett részt a nevelésben; Berhidai Piusz OFM prefektusként, tanárként, magiszterként a hivatásgondozásban, jelenleg tartományfőnök; Magyar Mirjam OP jelenleg perjelnő, és 2011 óta foglalkozik a jelöltekkel és novíciákkal magisztraként.

Ha vannak a fiatalok, jól csináljuk? Átadható a rendi karizma? Hogyan kapcsolódik a növendék a közösséghez? Mi tartja össze a közösséget? Hogyan képviseli a közösség a saját identitását, mit jelentenek ebben a rend által felvállalt intézmények? – ezekről a kérdésekről osztották meg sokéves tapasztalataikat a szerzetesek.

Berhidai Piusz szerint

A belépéskor indul a rendi keretek, formák tanulásának folyamata, kezdődik az elmélyedés, az örökfogadalomkor már az a kérdés, a megismert külső formákat, azt, ami a közösség sajátja, belsővé tudja-e tenni a növendék.

Magyar Mirjam 30 évvel ezelőtti belépésére visszatekintve megosztotta,

A domonkos nővéreknél kezdettől nagy hangsúlyt fektettek a hivatásgondozásra. Most strukturáltabb a képzés, melyben ma is az a lényeg, hogy a szeretettség, a rendi karizma átadódjon. Töprengés tárgya a nővérek között, vajon a mostani fiatalok hogyan fogják majd átadni ezt.

Berhidai Piusz szerint nagyon fontos megkülönböztetni azok helyzetét, akik életkorukat tekintve fiatalként, a húszas éveikben lépnek be a rendbe, és azokét,  akik diploma és több „kaland” után, felépített egzisztenciát hátra hagyva lesznek növendékek. „A felnőttből csecsemő lesz. Nem könnyű bevenni ezt a kanyart senkinek. A növendéknek el kell fogadnia, hogy ő a szerzetesi hivatást tekintve egy folyamat elején van, meg kell értenie, hogy a magiszter ha nem is annyira szent, nem is annyira ügyes, de régebb óta van a közösségben, és többet tud átadni a közösség értékeiből. A magiszternek pedig azt kell elkerülnie, hogy infantilizálja a növendéket.

Magyar Mirjam szerint az átadásnak rengeteg rétege van. A belépő nővér életmódban, fegyelemben ugyanúgy él, mint a fogadalmas, belekerül azonnal a mély vízbe. Van 8–9 éve, hogy mindez leülepedjen, és amit megismer, életté váljon benne.

Guba András szerint a rendi nevelőnek a közösség kimondott identitását kell képviselnie, aminek különböző módú megéléseivel találkozik a növendék, és valahol lehorgonyzik. „A közösség megosztott, ilyenek vagyunk. A belépőnek ezt kell vállalnia, a feszültségekkel, a kereséssel együtt. Abban van az erőnk, hogy ez nem vet szét, képesek vagyunk kimondani, amit gondolunk. Ezt te is megteheted” – mutatta be a növendékek felé képviselt szemléletet.

Hírdetés

Berhidai Piusz szerint fontos látni, mi az az alap, amiért „szóba állunk egymással”. Bár fontosak az emberi motivációink, hogy keressük az azonos lelki alkatot, világlátást, de a humanitás kevés, és ez meg is béklyóz, ahogy az is, ha pusztán humánusak vagyunk egymással. Azt megtanulhatjuk kommunikációs tréningen, de ez kevés.

A szerzetes elkötelezett a maga belső úján, és így fordul oda a másikhoz, a testvéréhez.

Guba András úgy látja,

A piaristákat rendjük alapítója nyomán ez az isteni szándék a szegény gyerekek nevelése felé irányítja, de Kalazanci Szent József közösséget is alapított, felismerve, hogy ez a szándék csak közösségben tud fennmaradni. Guba András szerint közösségükben lezajlott egy szétválás. Míg az iskola erős identitásképző maradt, addig a közösség gondozására nem fordítottak kellő figyelmet. Tudta vinni őket az intézmény, az, hogy elkötelezett emberek jó iskolát visznek, és ez a nehéz időkben is megtartotta őket.

A domonkos rend ebben más utat követett – mondta Magyar Mirjam nővér. A rend újraindulásakor volt egy ösztönzés, hogy visszavegyék az intézményeket. Végül két intézményt vállaltak. „Az elöljárók bölcsessége volt, hogy elsődlegesnek a karizma és a közösség megélését tartották. Így ma a növendékek egy valós közösségbe lépnek be.”

A nővér arra a dilemmára mutatott rá, hogy a nevelésben az ideát kell átadni, ami a hétköznapokban magasra teszi a lécet, ugyanakkor a növendékek gyorsan átlátják, hol vannak a fogadalmas nővérek kiskapui. „Kell az idea, de a jelöltnek abba az életbe kell belenevelődnie, amit élünk, a mi heterogén közösségünk, a huszonéves nővértől a nyolcvanévesig.

Ha ez nincs, emberi szinten mozgunk, és egyre több az elvárás, de a csalódás is. A kegyelmi összetevőt megkapjuk, kérdés, tudunk-e élni vele” – mondta a perjelnő.

Guba András szerint azt kell világossá tenni, a szerzetesi életben a személyes istenkapcsolaton van a hangsúly – „ha az nincs, nem fogsz minket kibírni”.

Mindhárom szerzetes azzal is foglalkozott, mi tartja meg a közösséget ezen az úton. A ferences elöljáró szerint jó, ha néhány évenként elmennek Assisibe, a ferences szent helyekre, ami mindig ösztönzést ad. Fontos Szent Ferenc életének kutatása, ami a 20. század második felében hangsúlyt kapott, fontosak a helyi életpéldák, történetek, ezek is a „tükörbe nézés eszközei”.

Rámutatott egy jelentős szemléletváltozásra. Míg korábban úgy gondolták, a fogadalomra a szerzetesnek „pengének” kell lennie, ma úgy látják, a képzés folyamatos, egy egész életen át tart a belenövés az isteni életbe.

Guba András a piarista életben is hangsúlyosnak tartja a folyamatos képződést, az intézményesült közös istenkeresést. „Nem projektekben dolgozunk, hanem Istenhez kapcsolódva teszünk valamit.”

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »