Szécsi Zoltán mégsem lesz országgyűlési képviselő – elmondta, miért

Szécsi Zoltán mégsem lesz országgyűlési képviselő – elmondta, miért

Személyesen Gulyás Gergely frakcióvezetővel közölte Szécsi Zoltán, a Fidesz képviselőjelöltje, hogy mégsem veszi fel a parlamenti mandátumát – mondta a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó pénteken.

Szécsi Zoltán, megerősítve a heol.hu Heves megyei hírportálnak csütörtökön elmondottakat, úgy fogalmazott: racionális, családi okok miatt nem tudja vállalni a képviselőséget, ezt Gulyás Gergely frakcióvezető „harag nélkül megértette”.

Elmondta, hogy továbbra is az Egri Vízilabda Klub elnöke marad, ahogyan vállalkozásait is működteti ezután is.

Hírdetés

Szécsi Zoltán a Fidesz–KDNP országos listáján a 211. helyen szerepelt. Ő vette volna át Nyitrai Zsolt mandátumát, és Gulyás Gergely csütörtök délután már azt is megnevezte, hogy Szécsi két parlamenti bizottságnak lenne tagja: az egészségügyié és a művelődésié.

Hétfőn alakult meg a 44 tagú Fidesz-frakció, amelynek névsorát a frakcióvezető tette közzé a képviselőcsoport zárt ülését követően. Gulyás Gergely akkor közölte, hogy az országos listáról bejutottak közül 25-en nem veszik fel mandátumukat. Helyükre a lista további tagjai közül jelölhetett a Fidesz-KDNP, így került be többek között az országos lista 211. helyéről Szécsi Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó is.

A Kemény Dénes-féle vízilabda aranycsapat kapusa játszott a Ferencvárosban és az olasz Camogliban, illetve az Eger csapatánál, egy ideig Kaposváron edzősködött, 2018-ban lett az Egri Vízilabda Klub elnöke.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »