Üzentek a bírók az új kormánynak

Üzentek a bírók az új kormánynak

A Magyar Bírói Egyesület együttműködne az új kormánnyal – közölte a szervezet a honlapján.

„A Magyar Bírói Egyesület politikamentes, a bíróságon belüli reprezentatív érdekképviseleti szervezet, amely együttműködésre törekszik a mindenkori, így a most megalakuló igazságügyi kormányzattal is” – áll az írásban.

Hírdetés

Az egyesület az igazságszolgáltatásban az elmúlt években kialakult helyzetet értékelve megállapítja: a korábbi politikai hatalom hozzáállása miatt a bíróságokra vonatkozó rendelkezések a bírók érdemi bevonása nélkül születtek meg. A bírói függetlenség erodálódott, a bíróságok és az egyesület, amely erre a nem kívánatos folyamatra rendre felhívta a figyelmet, a politikai térbe akaratuk ellenére bevonódtak.

Hangsúlyozták, hogy az egyesület a 2026. április 12-i választást követően is elkötelezett a bírói függetlenség megóvása iránt, a bíróságok működésének fejlesztésében és abban, hogy a bíróságokra, illetve a bírókra vonatkozó jogszabályok kialakításában részt vegyen.

„Ezen célok megvalósítása érdekében minden jogállami keretek közötti javító és támogató szándékú kezdeményezéshez – a legszélesebb bírói rétegek véleményének ismeretében – a segítségét felajánlja, ahhoz csatlakozik, és várja az igazságszolgáltatást érintő ügyekbe való érdemi bevonását” – fogalmaztak az írásban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »