A HLAS egy Világi Oszkárhoz rendkívül közel álló ügyvédet nevezett ki a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal élére – derül ki a liberális Aktuality.sk hírportál cikkéből. A szóban forgó cikk azért rendkívül érdekes, mert – az Aktualityttól egészen meglepő módon – a Világi Oszkár vonzáskörzetében lévő emberek, politikai jelöltek és politikusok szövevényes kapcsolatrendszerére mutat rá. A cikk központi figurája Világi és a HLAS által járási hivatalvezetőnek jelölt Boris Benkovič, de előkerül benne Bugár Béla neve is. Sőt, a Csíki Sör is.
Az Aktuality által bemutatott információk szerint a második legnagyobb kormánypárt, a HLAS azt a Boris Benkovičot jelölte, aki Világi Oszkár több cégében is különböző módokon figurált. Sőt, Benkovič több olyan államhoz köthető tisztséget is betölt, ahol a magyar oligarchának vannak érdekeltségei.
Kicsoda Boris Benkovič
Benkovič szakmáját tekintve ügyvéd, karrierjét a Ružička-Csekes ügyvédi irodánál kezdte, amit Világi alapított és a mai napig társtulajdonosa. Az iroda eredeti, évekkel ezelőtt megváltoztatott elnevezése Csekes, Világi, Drgonec & Parners volt.
Benkovič életrajza szerint ebben az ügyvédi irodában kezdte karrierjét 2009-ben, és 2015-ig itt dolgozott. Az Aktuality.sk úgy tudja, hogy Benkovič 2015 és 2020 között több Világihoz kötődő cégben is feltűnt, hol igazgatótanácsi tagként, hol meghatalmazottként.
Ott volt például a Loar-VE, amelynek végső kedvezményezettje megintcsak Világi. Az Istermeat és az Erova vállalatok részvényesi közgyűlésének dokumentumain is ott van Benkovič neve, mint résztvevő. Sőt, a HLAS embere kapcsolatban állt Ján Sabol, Világi Oszkár közeli üzlettársának egyik nagyvállalatáva, az olajosmagvakkal foglalkozó Enagroval.
2020-tól 2023-ig – politikai karrierje előestéjéig – a DS Property nevű cégben tűnt fel a neve, mint a felügyelőtanács egyik tagja. A cég végső kedvezményezettje (a hivatalos „konečný užívateľ výhod„) Világi Oszkár.
Két kulcspozíció nem sokkal a választások után
Benkovič a 2023-as választás után azonnal két kulcsfontosságú állami pozíciót is megkapott, mindkettőt olyan területen, ahol Világinak is komoly érdekeltségei vannak.
Januártól az SPP Infrastructure nevű állami cég igazgatótanácsának tagja. Ez a vállalat Szlovákia harmadik legnagyobb vagyonnal rendelkező cége a Szlovák Villamosművek és a Nemzeti Autópálya Társaság után. Vagyon alatt pedig azt kell érteni, hogy az SPP Ifrastructure kezeli az összes földgáz-szállítással és elosztással kapcsolatos infrastruktúrát.
A másik érdekes pozíció, amihez Benkovič hozzájutott, az egészségügy területét érinti. A Vitalita Lehnice nonprofit társaság igazgatótanácsának elnöke lett.
A Vitalita Lehnice elvileg az egészségügyi minisztérium alá tartozik, a gyakorlatban a kép jóval bonyolultabb.
A lági Vitalita Lehnice úgy jött létre, hogy az állam adta a szervezet alapját adó vagyon 97,5 százalékát, és csak 2,5 százalék jött egy másik nonprofit társaságból, a Zdravie n.o-ból. A Zdravie egyik társtulajdonosa az E.I.C. vállalat, ami az egykori MKP-s államtitkár, Vladimil Podtránský érdekeltségéve tartozik.
A Vitalita elnöke Benkovič, az elnökség többi négy tagja: Silvia Bernáthová, Andrea Borosová (mindketten Világi cégeinél vannak), Martin Vojtašovič, aki a védelmi minisztérium államtitkára, és František Szitási, Lég polgármestere.
A Vitalitának van egy említésre méltó ügyfele. A gondozói és szociális szolgáltatásokkal foglalkozó szervezet nem csak saját klienseinek készít ételt, hanem ő szállít Bugár Béla nagyszarvai kastélyában lévő nyugdíjas otthonnak is.
Richard Sulíktól a csíki sörön át a progresszívokig
Richard Sulíkot, az SaS egykori elnökét, még dicstelen gazdasági minisztersége idején vette elő a sajtó amiatt, hogy egy bizonyos Milan Urbant tett meg a Szlovák Gázművek igazgatótanácsának elnökének. Urban évekig dolgozott az S.A.M. Shipbuilding and Machinery nevű vállalatnak, ami Gyurovszky László volt MKP-s miniszter cége. Gyurovszky mecénása az Aktuality.sk szerint azokban az időkben épp Világi volt.
De ezzel az összefonódásoknak még nincs vége. Az SPP akkori főigazgatója Egy bizonyos Richard Prokypčák volt. Ő az SPP élére a MET Slovakia vállalattól érkezett. A MET tulajdonosa pedig az az offshore vállalat volt, amely legutóbb a Csíki Sör megvétele kapcsán került elő.
Világi Oszkár, akit előszeretettel mutatnak be úgy, mint Orbán Viktor jó barátja, elég vegyes társasággal gyakorolja befolyását a politikára. Bugár Bélát már nem kell bemutatni. Ám a sort a politikai paletta teljesen eltérő szereplőivel lehet folytatni.
A Világi által vezetett Slovnaft biztonsági főnöke, Jaroslav Spišiak jelenleg a Progresívne Slovensko képviselője. (Kiemeljük, hogy Spišiak alkalmazza képviselői asszisztensként azt az levetemült háborúpárti volt rendőrségi alkalmazottat, aki a rendőrség egyik hivatalos facebook-oldalán 2022-2023-ban minden békét akaró embert ostoba oroszbérencnek és orosz kollaboránsnak nevezett – a szerk.)
Spišiak alatt dolgozott a Slovnaftnál Roman Mikulec is, aki az OĽANO színeiben lett belügyminiszter 2020 és 2022 között.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »