Bosszúból gázolhatott el több gyermeket egy dégi nő – a gyermekét már hosszú ideje bántalmazták az iskolatársai, az asszony hiába kért, nem kapott szakmai segítséget

Bosszúból gázolhatott el több gyermeket egy dégi nő – gyermekét már hosszú ideje bántalmazták az iskolatársai, az asszony hiába kért, nem kapott szakmai segítséget

Három gyermeket is elgázolt egy nő december 9-én, délután, a dégi általános iskola közelében. A helyiek szerint a 48 éves édesanya bosszút akart állni, amiért folyamatosan bántották a gyermekét. A rendőrség szerint a sofőr az egyik diák lábán is áthajtott.

Hírdetés

A dégi általános iskola közelében gázolt el három diákot egy nő december 9-én, délután.

A helyiek szerint a 48 éves sofőr gyermekét már hosszú ideje piszkálták és bántalmazták az iskolatársai. Az asszony hiába kért, nem kapott szakmai segítséget. A dégiek közül többen is úgy látják, hogy a gázolás szándékosan történt meg.

A rendőrség a portál kérdésére megerősítette a történteket.

December 9-én, 15 óra körül közlekedett egy nő autóval Dégen, a Köztársaság utcában. Nem tartott megfelelő oldaltávolságot az útpadkán sétáló három gyerektől. Egyikük lábfején áthajtott, a visszapillantó tükörrel pedig egy másik gyermek könyökének ütközött. Mindketten könnyebben megsérültek” – írta a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök közúti veszélyeztetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 48 éves asszonyt, valamint jogosítványát is elvették. 


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »