A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya reálisan látja a nemzetközi mezőnyt és a magyar együttes erejét, de az álmait nem adja fel, olimpiai bajnok szeretne lenni. Golovin Vlagyimir kiemelte, hogy az Eb-bronzérmes játékosai mindenki ellen a győzelem reményével lépnek pályára.
Megünnepelték az Európa-bajnoki bronzérmet?
Megünnepeltük, de csak szelíden. Az EHF szervezett egy záró bulit, de mivel a fél csapatunk beteg, azt nem vállaltunk, ezért a hotelben egy kis ideig együtt voltunk. Tényleg jól sikerült, mindenki boldog, de lehetett látni, hogy nagyon fáradtak voltak a lányok, bár az adrenalin még dolgozott. Én is igazából, amikor hazaérkeztem, akkor éreztem, hogy ez a szakasz nem volt annyira egyszerű. Az utolsó meccs előtt nem is a videóról szólt a felkészülés, hanem próbáltam valamilyen szinten hatni rájuk, hogy mit is csináltunk addig: 19 nap, 9 edzés, 8 erőnléti edzés, és 10 mérkőzés. Ez tényleg nagyon feszes menetelés volt, de megérte. A koncentráció volt a legfontosabb. Tisztában voltunk vele, hogy nagyon komoly az ellenfél, és ha ők játszhattak volna a saját játékukat, akkor szerintem esélyünk nem lett volna. A védekezésben elvettük az önbizalmukat, és az utolsó perc tényleg nagyon nehéz volt, de megoldották a lányok. Az utolsó gól és utána a védekezés úgy tűnhetett, mintha ez olyan egyszerű lenne, de ez nem volt egyszerű, és nem csak az utolsó meccs, hanem az egész Európa-bajnokság.
A gólkirály, Klujber Katrin adta a szenzációs gólpasszt Győri Lukács Viktóriának az utolsó gól előtt. Akkor már kezdte elhinni, hogy meglehet a bronzérem?
Nem, minden mérkőzés az utolsó sípszóig megy. Volt még másfél percünk, amikor megkezdtük az utolsó támadást, ott már számolgattam, hogy mennyi támadás és védekezés fér még bele az időbe, így, hogy nagyon hosszan ment ez a támadás, már nem mertem időt kérni, nem akartam zavarni őket. De megoldották. A játékosok már vannak olyan szinten, hogy ismernek egymást. Az az utolsó passz majdnem vakon ment, de Keti fejben tökéletes döntést hozott, ez utal az óriási önbizalomra.
A játékosok önbizalmát az is mutatja, hogy az utolsó pillanatok előtt időt is kellett kérni, és a 20 éves Simon Petra nyugtatgatta önöket. Mit mondott a játékos önöknek, vagy mi hangzott el az utolsó időkérésnél?
Három másodperc volt hátra, ha elvégzi a szabaddobást a játékos, abban a pillanatban lejár az idő. Azt nem akartunk, hogy véletlenül az első passzt eladja valaki, mert kiváló labdaszerzők vannak a franciáknál, még belefért volna az időbe egy gól. Az volt a kulcskérdés, hogy a labdát ne adjunk nekik. Sikerült, pont Simon Petra megtartotta, megvárta az utolsó sípot, és így lett bronzérmes a magyar válogatott.
A kívülállók jól látják, hogy ez egy mentálisan kivételesen erős válogatott és korosztály?
Igen, mentálisan tényleg erősek. Nagyon sok mindent már tapasztaltak, átéltek sikereket, meg kudarcokat. Ahhoz, hogy tudj mérkőzéseket nyerni, sok tapasztalat kell, és tudni kell, hogy az utolsó percben mit kell tenni, gólt lőni, vagy megtartani a labdát. Az a rutin megvan már. Mentálisan is nagyon erősek, amikor a francia válogatott átvette a vezetést, akkor nem volt semmilyen pánik. Ez annak is köszönhető, hogy csapatként erőt adnak egymásnak.
Kijelenthető, hogy bárkivel felvehetik a versenyt?
Igen, adott napon egy nagyon komoly válogatott ellen is van esélyünk, de ehhez nekünk csúcsteljesítményt kell nyújtani, az ellenfélnek meg lehet, hogy kevésbé. A saját játékunkat kell tudnunk játszani, az is nagyon fontos. Biztos vagyok benne, hogy olyan erős ez a csapat, hogy a legjobbak ellen is tud fordítani. Most a norvég válogatott Európa-bajnok lett, velük játszottuk az elődöntőt, ott az első félidő úgy sikerült, ahogy megterveztük, de második félidő már nem volt annyira éles, és amikor már éreztük, hogy abban a mérkőzésben nincs benne a bravúr, akkor egy kicsit előre is gondolkoztunk. Azért ez a menetelés, a kilenc meccs nagyon nehéz volt. Voltak olyan játékosok, akik nagyon sok időt töltöttek a pályán, és hogy a végén még legyen erő, akkor visszavettünk a tempóból, lecseréltem az embereket, de így visszagondolva, szerintem jó döntés volt. Az első félidőben megpróbáltuk, tényleg döntőt akartunk játszani, de azon a napon a norvég válogatott erősebb volt nálunk.
Az utolsó mérkőzésen segítője, Szilágyi Zoltán nem lehetett ön mellett betegség miatt, és a bronzérem megszerzése után mondták csak el, hogy Vámos Petra is napokat kihagyott az utolsó szakaszban, mert beteg volt. Most már el lehet mondani tényleg, hogy mennyi nehézséggel küzdöttek ez alatt a néhány hét alatt? És hogy van Szilágyi Zoltán ?
Zoli nincs jobban, igazából lázas volt, és nem akartunk, hogy fertőzésveszély alakuljon ki. Nagyon sok játékos átesett a fertőzésen, náthaszerűség volt, talán influenza. Vámos Petra másfél napig a norvég meccs után nem érezte jól magát, nem is nagyon mozgott velünk, nagyon nem volt jól, de tudta, hogy mit akar. Apró sérülések is voltak, de ez a sportban normális dolog. A lányaink ezzel nem foglalkoztak, ők tudták, ha egy lábon is, akkor is meg kell nyerni az utolsó mérkőzést.
Az, hogy ez a roppant fiatal csapat részt vehetett az olimpián, ott jó meccseket játszott, és egy ragyogó Európa-bajnoki bronzot szerzett meg, kifejezhető-e, hogy mennyi tapasztalat ezeknek a játékosoknak?
Biztos vagyok benne, hogy ez az óriási tapasztalat. Ez a bronzérem a nekünk egyenlő az arannyal. Tizenkét évig nem is voltunk közeli az éremszerzéséhez, de itt sikerült bronzérmet szerezni, és ez annak köszönhető, hogy az utolsó világbajnokságon az utolsó másodpercekben dőlt el, hogy olimpiai kvalifikációt tudunk játszani. Azt se kaptuk ajándékba, vesztes helyzetből álltunk föl, ami akkor is mutatta, hogy mennyire erős ez a csapat, és tudja, hogy mit akar. Utána jött az olimpiai selejtező Debrecenben, szerintem ott lehetett látni, hogy már tudjuk, kik vagyunk valójában, és mire vagyunk képesek. Jött az olimpia, ott szerintem a hatodik hely is sikernek nevezhető, bár tíz másodpercig még az elődöntőben is voltunk, de nem sikerült. Ahhoz, hogy most sikerüljön a bravúr, a bronzérem, meg kellett tapasztalni azt is, hogy van olyan, amikor nem sikerül. Biztos, hogy az is adott erőt a lányoknak, hogy ugyanolyan szituációban már sokkal jobb döntést tudunk hozni, és győztesként zárni a mérkőzést.
A rajt előtt azt mondta, hogy a játékosok egy része keveset játszott a klubjában, és csak bíztak benne, hogy nem látszik majd a csapat és a játékosok teljesítményén. Ebből semmi nem látszott az Eb-n. Mit tettek önök ezért? Hogyan lehetett ezt kompenzálni?
Sok munkánk volt benne, azért egy kicsit másképp volt felépítve a felkészülés. A játékosnak pályán kell lenni, játszani kell, az edzés kevés, a tempó, a meccsterhelés nagyon fontos. Meccsről meccsre lehetett látni, hogy egyre jobbak és jobbak vagyunk, aki kevesebb is játszott, az is fejlődött.Talán a legfontosabb a bizalom. Bíztunk bennük, beszéltünk velük, hogy itt kell a válogatottban azt a teljesítményt nyújtani, amire képes. Nem látszott, hogy vannak páran, akik a klubjukban nagyon keveset játszanak.
Az egyikük a válogatott egyik legjobbja, az Európa-bajnokság legjobb kapusa, Szemerey Zsófia, aki fantasztikus teljesítményt nyújtott. A torna előtt még nem ő volt a válogatott első számú kapusa. Tudták, érezték, hogy most be fog robbanni?
Három kiváló kapusunk van, tudjuk, hogy mire képesek, és mindhárom nagyon kevés időt játszott a klubjában, pedig a kapusnak ez nagyon fontos. A hármuk közül Zsófi volt a legjobb formában, ezt megmutatta Franciaországban a felkészülési mérkőzéseken, lehetett látni, hogy tud magas szinten teljesíteni a válogatottban. bármennyire nem játszik a klubjában, és nagyon örülök, hogy ezt a formát az Európa-bajnokságra át tudta menteni. Voltak sérülései, volt egy meccs, amikor kimaradt, de örülünk, hogy a combsérülése ellenére az utolsó mérkőzésen is kiválóan védett.
A meccs utáni egyik nyilatkozatában volt egy olyan gondolata, hogy évtizedek óta Magyarországon él, sok mindent szeretne még adni Magyarországnak, és vannak még álmai a válogatottal kapcsolatban. Szabad-e ezekről tudni?
Sokszor nyilatkoztam már, hogy már gyerekkorom óta olimpiai bajnok akarok lenni. Ez nem sikerült játékosként, de az ember mindig a csúcsra törekszik. Ez is olyan kategória, mint a mostani bronzérem, lehetetlen, de az ember, ha nem akar, és nem tervez semmit, akkor biztos, hogy nem jut oda. Még van rá lehetőség, és biztos, hogy olimpiai bajnok akarok lenni. Tudom, hogy nem egyszerű, de biztos vagyok benne, hogy a lányok is azt akarják, tudva, hogy nagyon nehéz út vezet oda, sok mindenben fejlődni kell, de ha akarjuk, akkor lehet, hogy a csodát tudunk tenni. Persze, először oda kell jutni az olimpiára, az se egyszerű, de bízom benne, hogy közösen ezt meg fogjuk oldani, és remélem a következő olimpián is meg tudjuk mutatni, hogy mennyire erős ez a csapat.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
