Rétvári Bence közölte, a 06/80-204-240-es számon az árvízzel kapcsolatos lakossági információk kérhetők és bejelentéseket is lehet tenni az árvízhelyzettel kapcsolatban, valamint a felajánlásokat is itt lehet megtenni.
Budapest, 2024. szeptember 19. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésről tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2024. szeptember 19-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs csütörtök reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
Rétvári Bence közölte, a 06/80-204-240-es számon az árvízzel kapcsolatos lakossági információk kérhetők és bejelentéseket is lehet tenni az árvízhelyzettel kapcsolatban, valamint a felajánlásokat is itt lehet megtenni.
Beszámolt arról is, hogy egy friss kormányrendelet értelmében a sárga megkülönböztető jelzéssel a védekezésben részt vevő gépjárművek a buszsávokat is használhatják.
Kisoroszi kapcsán Rétvári Bence elmondta, hogy a Duna által körbezárt település felkészült az elzártságra, élelmiszert és homokzsákokat halmoztak fel, a mentőszolgálat egy teljesen felszerelt mentőautóval a településen van.
Továbbá egy helikopterleszállót is kiépítettek arra az esetre, ha valamit sürgősen hozni vagy vinni kell Kisorosziba.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »