Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter pénteken Kijevben azt mondta, hogy Lengyelország fontolgatja a MiG-29-es vadászgépek átadását Ukrajnának, hogy ezzel is segítse Kijev harcát az orosz invázió ellen.
Sikorski elmondta, hogy a korábban átadott lengyel harckocsik egy részét már használják az ukrán erők a kurszki térségben.
„Körülbelül 400 PT-91-es harckocsit küldtünk, amelyek közül, úgy hallottam, néhány már aktívan tevékenykedik a kurszki régióban.”
– mondta Sikorski az Andrij Szibihával tartott közös sajtótájékoztatóján. Hozzátette: Varsó 50 darab „Krab” önjáro löveget, Piorun rakétarendszereket és légvédelmi felszerelést is biztosított eddig.
„Most további lehetőségeket mérlegelünk, beleértve a MiG-29-es vadászrepülőgépek esetleges átadását, amelyekre a légvédelemnek sürgősen szüksége van.”
– húzta alá a lengyel politikus. A katonai támogatáson túlmenően Sikorski szavai szerint Lengyelország elkötelezett, hogy segítsen az orosz támadások által súlyosan megrongált ukrán energetikai infrastruktúra helyreállításában. Ez a segítség kritikus fontosságú, mondta, mivel Ukrajnának a közelgő tél folyamán fokozott energiaszükségletekkel kell szembenéznie.
Sikroski arról is szólt, hogy Lengyelország továbbra is szilárdan támogatja Ukrajnát, mind erkölcsi okokból, mind a közös történelmi és politikai érdekek miatt.
„Kiállunk a hősies, harcedzett, Oroszország által megtámadott Ukrajna mellett.” – jelentette ki, kiemelve:
„Történelmi, politikai és erkölcsi okokból tesszük ezt. Minden tisztességes embernek az áldozat mellett kellene kiállnia, ha megtámadják, és nem pedig az agresszor (pártját fogni).”
Körkép.sk, Lengyel Közszolgálati Rádió nyomán
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »