A Szlovák Köztársaság Kormányhivatala a Szlovák Köztársaság Elnöki Hivatalával közösen úgy döntött, hogy helyreállítják a Grassalkovich-kert szomszédságában található nemzeti kulturális emlékművet, a Karátsonyi-palotát.
A kormányhivatal felhagy az egykori kormány eredeti szándékával, hogy az épületben található adminisztrációs helyiségeket óvodává építsék át. Ennek az épületnek a rekonstrukciója kizárólag az adminisztratív terek helyreállítására irányul majd, amelyet a korábban használaton kívüli tetőterekkel is kibővítnek.
A Karátsonyi-palota 1883–1884-ben épült a Grassalkovich-palota területéhez tartozó gazdasági épület helyén. Abban az időszakban jött létre, amikor a Štefánik utca nagy átépítésen esett át, és reprezentatív bérházak épültek itt – köztük ez a palota is. Az építtető, gróf Karátsonyi Guido országgyűlési képviselő, földbirtokos, a királyi udvar fontos alakja, jótékonysági intézmények alapítója volt.
Az épület Štefánik utcai oldala megőrizte eredeti, tetszetős történelmi formáját, bár a Grassalkovich-kert felőli oldal és a belső tér több átalakításon, bővítésen esett át, különösen 1957-ben, amikor adminisztratív helyiségeket alakítottak ki itt, és az egykori udvart fémtetővel fedték le. Az utolsó rekonstrukció 1998-ban végezték el, de még ez sem hozott általános javulást az épület állapotán.
Jelenleg az épület rendkívül rossz állapotban van, a komplexum több része, különösen az elnöki palota kertje felől nézve, lepusztult állapotban van. Ezért a kormányhivatal úgy döntött, megkezdi a palota komplex rekonstrukcióját.
A felújítás célja az épület rossz műszaki állapotának megszüntetése mellett az energiahatékonyság javítása és megfelelő irodaterület kialakítása mindkét intézmény dolgozói számára. A kormányhivatal szempontjából a Karátsonyi-palota használatának újraindítása alapvető költségcsökkenést jelent, mivel a Karátsonyi-palotát helyettesítő kereskedelmi adminisztratív helyiségek jelenlegi bérleti díja áfával együtt 2 millió 757 ezer eurót tesz ki évente.
A kormányhivatala tehát a stratégiai gondolkodásban példát mutat a jövőbeni helyiségszükségleteinek biztosítására, tekintettel az állami források elkerülhetetlen konszolidációjára is.
A felújított Karátsonyi-palota így a Grassalkovich-kert szép és méltó része lesz. A palotarekonstrukció a helyreállítási terv forrásaiból valósul meg, mivel a közvetlen felhívás alapján a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala és a Szlovák Köztársaság Elnöki Hivatala került kijelölésre a támogatások címzettjeként.
Körkép.sk/Sajtóhír
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »