A Hlas-SD nem támogatja az adó két százaléka felajánlásának eltörlését. A szociálisügyi miniszter szerint ez nem része a készülő konszolidációs csomagnak, fogalmazott a szerdai kormányülés után.
Szerinte az utóbbi időben nagyon sok hamis és félrevezető információ jelent meg az államháztartás helyreállításával kapcsolatban. „Általában olyan találgatások zajlanak a médiában, hogy a kormány el akarja törölni az adó 2 százaléka felajánlásának lehetőségét. Sőt, a sajtó arról írt, hogy ezt Erik Tomáš munkaügyi miniszter szerette volna valamikor a múltban végrehajtani” – fogalmazott a miniszter, aki szerint ez nem igaz.
Emlékeztetett arra, hogy korábban csak annak a mechanizmusnak a módosítását javasolta, hogy a szülői nyugdíjat is abból az adó két százalékából lehessen folyósítani, amelyet a nonprofit szervezeteknek juttatnak el. Így az emberek szabadon dönthetnek arról, hogy adójuk két százalékát civil szervezeteknek vagy szüleiknek ajánlják fel.
A jogi személyek adójuttatásának megszüntetésére vonatkozó javaslatot július végén terjesztette elő a Hlas-SD párthoz személyes vonalon kötődő Szociáldemokrácia Intézet (ISD). Előterjesztői szerint a javaslat évente 30-50 millió eurót hozott volna az államnak, ennek egy részét pedig Szlovákia legveszélyeztetettebb csoportjainak célzott megsegítésére kellene átcsoportosítani.
Több nonprofit szervezet is átgondolatlan lépésnek tartja a cégek adójuttatásának esetleges eltörlését. Ezzel az intézkedéssel a kormány ugyan 50 millió eurót kapna a költségvetésbe, de Szlovákia polgárai elveszítenék a nagyobb értékű közhasznú tevékenység lehetőségét, és a szervezetek szerint romlana a rászorulók támogatása.
teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »