Zuzana Čaputová köztársasági elnök az oktatásnak akarja szentelni magát, hivatali ideje lejárta után akadémiai területen dolgozna. Ezt szerdán mondta az államfő, miután találkozott Petr Pavel cseh köztársasági elnökkel a prágai várban – tájékoztatott a TASR hírügynökség.
Az államfő asszony azt mondta, a következő hónapokban pihenni szeretne. „Egyértelmű, hogy semmilyen politikai hivatalt nem vállalok, kilépek a politikából. A következő időszakban nagyon szeretném valami olyasminek szentelni magam, amit én növekedésösztönzésnek neveznék. Ehhez a legközelebb az oktatás, talán a tudományos szféra áll” – utalt a terveire az elnök asszony.
Čaputová utolsó hivatalos külföldi látogatása során megismételte, hogy a Szlovákia és Csehország közötti kapcsolatok rendkívüliek, amelyek alapja elsősorban az emberi közelség.
Olyan közel állunk egymáshoz, hogy őszinte és konstruktív visszajelzéseket is kaphatunk egymástól… Meggyőződésem, hogy továbbra is fennmarad ez a rendkívüli közelség országaink között”
– mondta a szlovák államfő.
Pavel megköszönte az együttműködést Čaputovának, és azt mondta, mindig szívesen látják a prágai várban. „Az elnök asszony hozzáállásának, barátságosságának, nyitottságának és korrektségének köszönhetően az elmúlt években elmélyültek és erősödtek a kapcsolatok országain között, amiért őszinte köszönet illeti – mondta a cseh államfő.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »