Az Európai Jezsuita Provinciálisok Konferenciájának két munkacsoportja rendezte meg éves közös találkozóját május 20. és 25. között: a Gent városához tartozó Drongenben tizenhat európai hivatásgondozó és fiatal felnőttek pasztorációjáért felelős jezsuita gyűlt egybe.
Az eseménynek a festői szépségű Oude Abdij („Öreg apátság”) adott otthont, amely a Hollandiát és Észak-Belgiumot magában foglaló jezsuita rendtartomány (ELC) lelkigyakorlatos központja.
Az együtt töltött négy nap a lelki beszélgetés, a kölcsönös tanulás és gazdagodás, valamint az Úrnak a Jézus Társaságához intézett, a mai Európába szóló elhívásának elmélyítése volt.
A főelőadó Sofi Van Ussel, a flamand püspökök egyházmegyék közötti ifjúsági szolgálatának, az Interdiocesane Jeugddienst (IJD) igazgatója volt. Sofi Van Ussel megosztotta a csoporttal az IJD flamandiai fiatalokkal és fiatal felnőttekkel végzett munkájának legfrissebb tanulságait.
A csoport egy napot arra is szánt, hogy elmélkedjen és imádkozzon a generális által tavaly kihirdetett, a jezsuita rend helyzetét értékelő, De Statu Societatis Iesu 2023 című dokumentum vonatkozó szakaszairól. Emellett jutott idő a rendtartományok hivatásgondozói stratégiái megosztására és jövőtervezésre is.
A küldöttek csütörtök délután megragadták az alkalmat, hogy ellátogassanak Gent történelmi belvárosába, megnézzék a nevezetességeket és megkóstolják a helyi finomságokat.
A délután fénypontja a Szent Bavo-székesegyház megtekintése és a híres 15. századi genti oltárkép, a Van Eyck testvérek által készített A misztikus bárány imádása című festmény megtekintése volt. A múlt találkozott a jövővel, amikor a csoport virtuális tárlatvezetésben részesült a mű történetéről és jelentéséről.
A találkozót záró szentmisében Dalibor Renic SJ, az Európai Jezsuita Provinciálisok Konferenciájának elnöke kiemelte azt
Ez a feszültség a kifelé húzódás és a középpontba kerülés között a jezsuita hivatás jellemzője is. Ahogy a hivatásgondozók és a fiatal felnőttek közötti szolgálat koordinátorai visszatértek saját tartományaikba és szolgálataikba, a Társaságnak a mai európai fiatalok és leendő jezsuiták felé irányuló küldetése iránt megújult a remény – olvasható az európai jezsuiták honlapján.
Forrás és fotó: Jezsuita.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »