Érdekes videó sok adattal az egyik kedvenc kubai videóbloggeremtől.
Van benne egy kis csúsztatás, egyszer minimálbérről beszél, aztán átlagbérről. Viszont éppen a kubai hatalom javára csúsztat az egyébként ellenzéki blogger, szóval nem róható fel neki. 5000 peso fizetésről beszél, miközben a kubai minimálbér 2100 peso.
Szóba kerül a tanári fizetés. Itt 5000 pesóról beszél ismét, a valóságban a középszintű oktatásban a minimálbér 5060 peso kezdők részére, de ez gyorsan felmegy 5800-ra teljes munkaszerződés esetében. Szóval én itt a helyében inkább 6000 pesót mondtam volna.
De ezek az eltérések minimálisak, a tegnapi árfolyamon 5000 peso kb. 13 dollár, 6000 peso meg kb. 15 és fél dollár. az eltérésnek sok jelentősége nincs.
A megélhetést persze számos tényező könnyíti:
- az „állami” szolgáltatások zöme szinte ingyen van, pl. ha én Kubában élnék és ugyannyi áramot fogyasztanék, mint jelenleg, a havi áramszámlám 420 peso (azaz kb. 1,10 dollár lenne), a víz számlám meg 49 peso (kb. 0,12 dollár), szóval a rezsiköltség sokszorosan kisebb, mint Magyarországon, gyakorlatilag ezek jelképes összegek,
- a közlekedés helyzete ugyanez, a buszjegy 5 peso (0,01 dollár), a havi bérlet 100 peso (0,26 dollár), azaz megint nevetséges összegek,
- hasonló eset a kultúra ára: totális állami támogatás van, a mozijegy 25 peso, a színházjegy 150 peso, a könyvek is nevetséges összegekbe kerülnek, még inkább így van a sport esetében: a legtöbb sporteseményre ingyenes a belépés,
- még mindig van jegyrendszer, ami azt jelenti, bizonyos alaptermékekből jár egy adott mennyiség erősen csökkentett állami áron, jelenleg a következőket tartalmazza személyenként és havonta, mindezek összköltsége kb. 1000 peso:
- 3 kg rizs,
- 2 kg bab,
- 12 db tojás,
- 3 kg cukor,
- 25 dkg kevert kávé (cikória-kávé),
- 50 dkg csirke,
- 50 dkg sertéshús,
- 25 dkg marhahús,
- 50 dkg halkonzerv,
- 25 dkg virsli,
- 25 dkg sonka,
- 6 évet be nem töltött gyerekeknek: 25 liter tej vagy tejpótló szer,
szóval ebből látható: a lakhatás biztosított, az alapköltségek minimálisak, s nagyjából 1 heti élelmiszer is elérhető mindenkinek. A lakás persze problémás lehet, ha nincs örökség vagy az örökösök túl sokan vannak. Az átlag kubai lakásban több nemzedék együtt él. Lakást immár lehet vásárolni – pár éve megszűnt a tilalom -, de az emberek 99+ %-ának nincs erre pénze. Természetesen csak készpénzes ügyletek vannak, a kubai bankrendszer erősen fejletlen, pl. nem létezik lakossági hitel, jelzálog, stb. Lakást bérelni elvileg lehet, de ezek az árak a külföldi turistákra vannak szabva, jellemzően 1 napi bérlet ára meghaladja az egy havi kubai átlagfizetést.
Minden ami ezen túl van az megfizetethetetlen az átlagembernek. Azaz ruha, kozmetikum, háztartási gépek, minden más szórakozás, s persze az evés, hiszen a jegyrendszer által adott mennyiség a legkevesebbet evő ember számára is túl kevés.
Az árszint pedig nagyon magas: úgy átlagban a magyar szint 60-70 %-a, ami iszonyú drágaság figyelembe véve a bérszintet.
A jegyrendszerrel kapcsolatban egy érdekesség. Amikor magyaroknak elmesélem, mennyi a havi adag a kubai jegyrendszerben, persze szörnyülködnek – pl. a havi fél kiló csirkén -, de egy dolgon mindig meglepődnek, a 3 kg cukron, erre mindig azt mondják „dehát ez iszonyúan sok!”, pedig nem, a kubaiak egyik jellemző panasza az, hogy „cukortermelő nagyhatalom vagyunk és csak 3 kiló cukor jár???” – a megfejtés: a kubaiak étkezési szokásai nagyon másak, hatalmas mennyiségű cukrot fogyasztanak, pl. egy csésze kávé 6 -8 kanál cukorral az teljesen normális dolog.
Amikor az egész kommunista rendszer be lett vezetve Kubában, az alapeszme az volt, hogy majd úgyis győz a világkommunizmus, addig csak ki kell tartani. Aztán meglepi lett: a világkommunizmus nemhogy nem győzött, de még a központban, Moszkvában is megdőlt.
1992-ben Fidel Castro azt nyilatkozta Újévkor, a Szovjetunió hivatalos megszűnése utáni napon: „a Szovjetunió felbomlása számunkra olyan, mintha a Nap megállt volna az égen, ez pusztító csapás a kubai forradalom számára„.
Mivel rendkívül okos ember volt, Fidel a CIA-nál korábban megjósolta a Szovjetunió végét. S ez dokumentálva van, egy jólélek feltette a YT-ra Fidel 1989. július 26-i beszédének vonatkozó részét:
S reformokat kellett bevezetni, engedményeket a kapitalizmus felé. Ennek eredménye mára az lett: az eredetileg teljesen torz, de legalább koherens rendszerből lett egy teljesen torz, de immár inkoherens rendszer. Akinek vannak jó kapcsolatai külföldön, az sokszorosan gazdag tud lenni az átlagemberhez képest, sőt – mivel már szabad utazni – az is lehet, hogy valaki elmegy, pénzt gyűjt, majd hazamegy, akkora az eltérés, hogy minden ilyen ember alapból szupergazdagnak tűnik aztán. A lakáskiadást már mondtam: ha van az embernek pénze lakást venni, csak a kiadásából 20-25 átlagfizetést képes szerezni havonta.
S immár meglehetősen szabadon vannak vállalkozók is, akik a tőkét jellemzően külföldről szerezték be. 1968-ban a „forradalom” egyik nagy tette volt minden magánvállakozás betiltása, még a bérmunkát nem alkalmazó vállalkozásoké is – ezen előbb 1994-től enyhítettek, majd 2021-ben a legtöbb korlát megszűnt a kis és közepes vállalkozások számára, kivéve azt, hogy csak a gazdaság egyes szektoraiban működhetnek, leginkább a szolgáltatások terén. A kommunista államideológia még korlátozza ezt is, elsősorban a bérmunka területén, de ezt a kubai vállalkozók megoldották: amikor a megengedettnél több alkalmazottat akartak felvenni, akkor kamuszövetkezetet alapítottak. Hogy ne kelljen elismerni a magánvállalkozásokat szóban, külön szó lett rájuk kitalálva: mipyme, ami egyébként létezik rövidítésként a spanyolban, de mint egy cégtípus (tulajdonképpen magyarul: kkv).
Ez azonban messze nem a kínai modell: a gazdaság egész szektorai zárva vannak a mipymék számára, tilos a banki kölcsön, a hitelezés, a külkereskedelem, s egy bizonyos méret felé tilos nőni (jelenleg a tulajdonosok és az alkalmazottak összlétszáma nem lehet 100 fő feletti).
MIvel hatalmas éhség volt minden szolgáltatásra, ezek a cégek rendkívül sikeresek. Kuba immár tele van boltokkal, étkezdékkel, s bizony kezd kialakulni egy új polgárság, ami ellen pedig állítólag küzdött a rendszer eddig. De aki nem éri el a polgári státuszt, az is iszonyúan gazdag lehet az átlaghoz képest. Ami nem csoda: ilyen bérszint mellett a legkisebb kisvállalkozó is gazdag.
Itt a videóban a csaj azt prezentálja, mire elég 5000 peso a piacon. Pont egy olyan népszerű piacot mutat be, mely mellett sokszor jártam, ez már a 80-as években létezett. Csak akkor alig pár árus volt, kevés termékkel – akkor rengeteg korlátozás volt. A mai állapot persze vacaknak tűnhet a külső szemlélő számára, de számomra paradicsomi árubőség, mert én a 40 évvel ezelőtti helyzetre emlékszem.
Ma olyan termékek vannak ezen a piacon, melyek az én időmben még a diplomataboltban se voltak kaphatók.
A klasszikus kommunista Kuba még úgy nézett ki, hogy az utcákon szinte nincsenek boltok, s ami van, azok majdnem üresek, nincsenek árusok, nem lehet enni-inni kivéve szállodákban, ahová csak külföldiek mehetnek be, s mindenhol kb. egyformán kinéző szegény emberek vannak. A mostani Kuba viszont színes, tele boltokkal, árusokkal, az emberek – különösen a nők – része kifejezetten szépen van öltözve.
Amit a csaj 4:45-től szagolgat a videóban az a Magyarországon abszolút egzotikusnak számító papaja, láttam párszor magyar boltban csillagászati áron. Kubában teljesen átlagos gyümölcs, magától is nő, különösebb gondozás nélkül, ahol én laktam, ott a kertben is volt papaja fa, s adott is termést évente kétszer, rendszeresen ettük is, megvártuk míg magától lehullik a fáról éretten, a gyümölcs őshonos a karibi szigeteken és kontinentális Közép-Amerikában. A kubai spanyol nyelvjárásban azonban a neve nem „papaya”, mint máshol a spanyol nyelvterületen, hanem „frutabomba” – ennek oka, hogy a felvágott papaja erősen emlékeztet a női nemi szervre, s ez el is terjedt, így a szégyenlős kubaiak új nevet adtak neki, elhagyva az eredeti, indián eredetű elnevezést mint vulgáris szót, helyette „bombagyümölcs”, a külső kinézetére utalva.
Látható mennyire olcsó, itt librája 30 peso.
Érdekes az ártábla a bejáratnál, direkt kivettem:
a bab librája 400 peso, a rizsé 210 peso (Kubában hivatalosan a nemzetközi mértékegységrendszer van, de az átlagember nem ezt használja, hanem az eredeti kubai mértékegységeket, különösen a súlyoknál, a libra az az amerikai font (pound) megfelelője, kb. 0,45 kg). Azaz 1 kg bab kb. 890 Ft, magyar szemmel nagyon olcsó, a mostani magyar ár 1200 Ft körül van. Ahogy a Magyarországon 1000 Ft körüli áru rizs is itt alig 470 Ft átszámolva. Csakhát a magyar átlagbér a kubai 60-szorosa!
Szóval ilyen ez a mai Kuba, furcsa hely.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
