Hazánk kész biztosítani a hazai pályát a belarusz sportcsapatok számára

Magyarország szükség esetén a következő szezon során is készen áll biztosítani a hazai pályát a belarusz csapatok számára, csakúgy mint tette ezt Izrael és Ukrajna esetében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Minszkben.

Hírdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a belarusz kollégájával, Szergej Alejnyikkel közös sajtótájékoztatóján közölte, hogy Izrael labdarúgó-válogatottja, illetve Ukrajna kézilabda-válogatottja mellett Belarusz labdarúgó-válogatottja is Magyarországon játszotta az elmúlt időszakban négyszer is az Európa-bajnoki selejtezőit, valamint a belarusz klubcsapatok is nyolc európai kupamérkőzésen vettek részt hazánkban.
   
„És szeretném jelezni azt, kedves miniszter úr, hogy Magyarország készen áll a hazai pálya biztosítására a belarusz csapatoknak az előttünk álló szezonban is” – mondta.
   
„Amennyiben a belarusz labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában vagy a világbajnoki selejtezőkön továbbra is a hazai pálya használatának korlátozása alatt áll, akkor Magyarországon szívesen fogadjuk a belarusz válogatott hazai mérkőzéseit. És ugyanígy, a belarusz klubcsapatok európai kupákban való fellépései esetében is biztosítjuk természetesen a hazai pálya használatának lehetőségét” – húzta alá.
   
„Sok szép stadionunk van, sokat fektettünk a sportinfrastruktúrába, szívesen mutatjuk meg a világon mindenkinek” – tette hozzá.
   
Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy nemrég volt negyven éve annak, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság „szégyenteljes módon” csatlakozott a Szovjet Olimpiai Bizottság döntéséhez, s nem engedték a magyar sportolók részvételét a Los Angeles-i ötkarikás játékokon 1984-ben.
   
„Sok tucatnyi, több száz magyar sportoló veszítette el a lehetőségét annak, hogy az addig befektetett évek munkájának meglegyen a gyümölcse” – idézte fel.
   
„Éppen ezért mi, magyarok, minden létező módon ellenezzük a geopolitika és a sport összekeverését. És ellenezzük azt, hogy politikai tényezők döntsenek arról, ki vehet részt az olimpián és ki nem” – szögezte le.
   
A miniszter ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a nemzetközi sportversenyeken való részvételt kizárólag az adott sportoló teljesítménye határozhatja meg.
   
„Ellenezzük a sportolók megalázását a semleges színekkel. Ellenezzük azt is, hogy sportolókkal politikai nyilatkozatokat tetessenek” – fogalmazott.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »