Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter az orosz parlament felsőházának külügyi bizottságában hétfőn, a tisztségére való újrajelöléséről folytatott konzultáción.
"Joguk van erre. Ha a csatatéren akarják, akkor a csatatéren lesz (a döntés)"
– mondta a diplomata a RIA Novosztyi hírügynökség beszámolója szerint.
Lavrov a Svájcban Oroszország részvétele nélkül tartandó ukrajnai rendezési konferenciát – amelyen szerinte Moszkvának szóló ultimátumokat fognak megfogalmazni – egy "iskolás gyerek megrovásához" hasonlította, akit akkor hívnak be a tantestület elé, amikor már döntöttek a sorsáról.
"Így nem lehet senkivel sem beszélni, nemhogy velünk" – jelentette ki.
Lavrov sérelmezte Zelenszkij béketervét, szerinte a kínai béketerv a legátfogóbb
Az ügyvezető és kijelölt külügyminiszter kifogásolta, hogy Svájcban kizárólag Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendezési képletéről fognak tárgyalni, holott több más elképzelés is létezik. Ezek közül a kínait nevezte a legátfogóbbnak.
Grigorij Karaszin, a parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy Lavrov meghallgatásán az orosz külpolitikai tevékenység legszélesebb spektrumát tekintették át. Egyebek között szóba került az ukrajnai válság és "annak a Nyugatnak a magatartása, amely nyíltan kijelentette, hogy Ukrajnának győznie kell a csatatéren" – tette hozzá.
A felsőház sajtószolgálata közölte, hogy a konzultációnak nem lesz nyilvános értékelése, tartalmát egy levél foglalja majd össze, amelyet a kamarai határozattal együtt megküldenek majd az orosz elnöknek.
A jelölttel a konzultáció a kamara keddi plenáris ülésén folytatódik.
(Címlapkép: Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata által közreadott képen Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (j) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a moszkvai tárgyalásai után tartott sajtóértekezleten 2022. július 21-én. MTI/EPA/Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »