Pincékben, raktárakban, akár otthonainkban is lehetnek rejtett kincsek, elfeledett tárgyak, amelyek arra várnak, hogy újra felfedezzük őket. Valahogy így van ezzel a Magyar Nemzeti Galéria is a budai Várban, ahol korlátozott a kiállítótér, az értékes műtárgy viszont rengeteg.
Tavaly Az ismeretlen ismerős című Vaszary-kiállításon huszonnégy olyan képet láthattunk, amit eddig még sohasem állítottak ki. 2016-ban kerültek elő egy öreg szekrény mélyéről összetekerve, elég rossz állapotban, s csak nemrég restaurálták őket.
A Modern idők – Magyar művészet a millennium és a második világháború között című mostani újrarendezett kiállításon is találkozhatunk olyan alkotásokkal, amelyek eddig, ha nem is felejtették el őket teljesen, a múzeum raktáraiban pihentek. A rendezés során mindig új lehetőségek nyílnak, az összehasonlítások révén új összefüggések merülhetnek fel az egyes műalkotások és korszakok között, a közönség pedig korábban nem látott alkotások élményével gyarapodhat. Ez történt néhány évvel ezelőtt, a Nemzeti Galéria 19. századi gyűjteményének újrarendezésekor is, amikor számos, addig be nem mutatott műtárgy is a falakra került, gazdagítva ezzel a korszak művészetéről alkotott képünket. A tárlatról mi is írtunk annak idején a Mértékadó hasábjain.
A mostani kiállításra belépve a századforduló romantikába hajló, szecessziós világa tárul elénk. Rögtön az elején a finn művészet egy meghatározó alakjának, Akseli Gallen-Kallelának a Fiatal faun című képét nézhetjük meg. Kis méretű alkotás, talán annyira nem is jelentős, de mindenképpen gazdagítja látókörünket és a galéria gyűjteményét. Gallen-Kallela szoros kapcsolatot ápolt Magyarországgal, főként a gödöllői művésztelep alkotóival. Rendszeresen szerepelt a budapesti kiállításokon, ez a képe az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1906-os nemzetközi tárlatáról került a múzeum gyűjteményébe.
Mellette Zách Klára története elevenedik meg Körösfői-Kriesch Aladár ecsetje nyomán. Körösfői alapította Gödöllőn a szecessziós művésztelepet, amely a nemzeti stílus kialakítását tűzte célul maga elé, s elsősorban a legendákban élő magyar történelemből vette témáit. A Zách Klára történetét feldolgozó két nagy méretű táblaképén a 14. századi magyar történelem egyik tragikus eseményébe nyer beavatást a néző. A legenda szerint Klára édesapja, Zách Felícián az Anjou-házi uralkodóra támadt, s e tettéért az egész családja az életével fizetett. A képen korabeli szépséges ruhákba öltözött hölgyek közelednek. Persze megjelenik az ármánykodás és a csábítás is, amit a kép bal oldalán álló királyné és öccse, Kázmér testesít meg. A festmény erőteljes kontúrokkal, ragyogó színekkel, dekoratív módon mutatja be a jelenetet.
A kiállítás kurátorai az Égi és földi paradicsom címet adták ennek a szekciónak, A magyar szecessziós művészet alcímmel. „Az eszményi közösség élettereként a századforduló művészetében gyakran bukkant fel az antik miliő. Számos alkotó az ókori környezetben vélte megtalálni a harmonikus világ helyszínét, a »földi paradicsomot«. Ebbe a téma- és gondolatkörbe tartoznak Vaszary János ekkor készült szecessziós remekművei is, melyek a kor társadalmi, filozófiai és pszichológiai kérdéseire keresték a választ. Vaszary e festményeken – a naturalista megfogalmazáson túl – mélyebb rétegek feltárására, ősi mítoszok, kollektív élmények felelevenítésére vállalkozott” – olvashatjuk a korszak elemzését a kiállítóterem falán.
Zádor István elsősorban kiváló grafikusként ismert az érdeklődő közönség előtt. Haditudósítóként végigrajzolta az első világháború harctereit, munkáiból albumokat is megjelentettek, ilyen például az Egy hadifestő emlékei. Ezen a kiállításon egy nagy méretű festményt láthatunk tőle Feleségem címmel, 1910-ből. Kiderül számunkra, hogy Zádor nemcsak rajzolni tudott, hanem festeni is.
A kissé labirintusszerűvé alakított termeken továbbhaladva megnézhetünk néhányat az utóbbi időben méltán előtérbe került Perlmutter Izsák képeiből is, például A két kor és a Vásár Besztercebányán című remek alkotásait. Perlmutter a párizsi Julian Akadémián képezte magát, majd 1898 és 1904 között Hollandiában élt, ahol főként tájképeket és életképeket festett. Sokat dolgozott Szolnokon is, a művésztelepen. Képei remekül megkomponált, legtöbbször szokatlan látószögben, rendkívül dekoratívan megfestett alkotások. A vastagon felvitt festék is a gyorsaság és a spontaneitás hatását erősíti.
Persze a mostani kiállításról sem hiányozhatnak Ferenczy Károly alkotásai. Kevésbé ismert műve az itt látható Királyok hódolása I. című festménye, amely 1895-ből való. A megható bibliai jelenet oszlopos háttér előtt, antik környezetben játszódik.
Iványi Grünwald Bélától általában meseszép virágcsendéleteket, tájban kiránduló zarándokokat láthatunk a kiállításokon. Most azonban egy nagy méretű pannóját nézhetjük meg, Nyár (a Schiffer-villa pannója) címmel, 1911-ből. A nagypolgárság életmódját, lakótereit vagy akár mecénási tevékenységeit a rendszerváltás előtti Kádár-korszak igyekezett titkolni az emberek elől, s az 1945 utáni proletárdiktatúra ideológusai kifejezetten tiltották ezt a fajta kultúrát. Éppen ezért a kiállítóterekben sem jelent meg sokáig róla szinte semmi, vagy ha mégis, akkor csak negatív előjellel.
Ennek a kultúrának volt jellegzetes képviselője a pesti Munkácsy utcában felépített Schiffer-villa is. Vágó József tervei alapján épült 1910 és 1912 között, Schiffer Miksa vasútmérnök, építési vállalkozó megrendelésére. A magyar késő szecesszió e letisztult, puritán épületének belső kialakításában a korszak összművészeti eszmeisége érvényesül (Gesamtkunstwerk), az egész együttesre a legapróbb részletekre is kiterjedő gondolati és formai egység jellemző. Vágó József a bútorokat is megtervezte, az üvegablakok elkészítésére Róth Miksát kérte fel, s a modernizmus legjelesebb képviselőit bízta meg a belső terek dekorálásával. A kétszintes hallba Kernstok Károly tervezett üvegablakot, a hallba Fémes Beck Vilmos márvány virágmedencéje került. A dolgozószoba olvasófülkéjének falán helyezték el Iványi Grünwald Béla Nyár című pannóját – a kép tulajdonképpen a bőség allegóriája.
A Nemzeti Galéria megújított kiállításán Rippl-Rónai József egy nagy méretű festménye is látható, amely Schiffer Miksa feleségét, Grünwald Saroltát örökíti meg lányaival, a család nagyszentmiklósi kastélyának kertjében. A női hálószoba Csók István vízparti tájba komponált nőalakjainak adott helyet, ez a festmény most szintén látható itt.
A közönség elől eddig rejtve volt Göröncsér Gundel János Mese című alkotása is, amely 1907 körül készült. A fiatalon, huszonhét éves korában meghalt művész a magyar modern festészet egyik nagy ígérete volt. Csupán néhány kép maradt utána. A vendéglősdinasztiát alapító Gundel János fia volt. Első képeit 1906–1907 körül állította ki, s a kritika már akkor megállapította, hogy nagy tehetségről van szó. Gundel képein erősen érződik a nagybányai hagyomány; szerette a helytől és időtől szinte teljesen független kompozíciókat, amelyekről nem tudni, hol vagyunk. Hiába is keresnénk konkrét „mesét” a képen, itt nem ez a lényeg. Egy rendezett világot látunk, amilyen a mesékben is van, ahol a problémák minden konfliktus ellenére feloldódnak. A színek, a formák összhangban vannak, ugyanakkor nagyon dinamikus a kép, a tökéletes harmónia kifejezése.
A kiállítás címe: Modern idők. Hát akkor lássunk most egy igazán modern hatású képet, Schönberger Armand Kávéházi jelenet című alkotását 1924-ből! Meghökkentő, milyen rendkívül színes ez a festmény. Kisebb-nagyobb síkokra, háromszögekre bontott kubista festmény. A teljes kompozíció mozgásban van, épphogy csak a kávéházi zenét nem halljuk. A vendégek az asztaloknál beszélgetnek, mások inkább a muzsikára figyelnek. Hasonló dinamikájú kép Scheiber Hugó Vurstli című műve 1932-ből. Ezt is elképesztő mozgalmasság és színkavalkád uralja. Az ifjú Scheiber a bécsi Práterben címfestőként dolgozó apjának segédkezett a mutatványosbódék és a cirkuszi sátrak között. Vonzotta, s egyszersmind taszította is a festett arcú bohócok, vakmerő légtornászok és kihívó műlovarnők világa.
A kiállítás érdekes fejezete A kutató művészet címet viselő szekció, amely tulajdonképpen a Nyolcak elnevezésű festőcsoportról szól. Tagjai, Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos mindannyian szakítani akartak a puszta impresszióval, s a komponálásban a látvány összefüggéseinek vizuális értelmezésére törekedtek. A kiállításon régi fotókat is megnézhetünk a korabeli művészekről, az egyiken például Czigány Dezső hegedül 1920-ban.
De lépjünk tovább, hiszen rengeteg a látnivaló! Nem feledkezhetünk meg Fényes Adolfról sem, aki a szegény embereket festette. Csendéletei is megérintik az nézőt, közülük az egyik itt látható, az állandó kiállításon, Mákos kalács címmel, 1910-ből. A kortársak, ahogyan Szűr-Szabó Józseftől gyakran hallottam, csak Fényes bácsinak nevezték ezt a tekintélyes művészt, aki állandó tagja volt a Fészek Klub művészasztalának.
Különös kép, szinte önálló kategória Kernstok Károly Lovasok a vízparton című, 1910-ben készült festménye. Iskolás koromban láttam először; kilencéves lehettem, amikor Aladár bácsival, a rajztanárunkkal ellátogattunk a Nemzeti Galériába. Már akkor sem nagyon tudtam hova tenni ezt a képet, ahogyan most sem. Ezt írja a magyarázó szöveg: „A kép stilizált emberalakjai valamiféle árkádiai világ, egy új társadalom előhírnökeivé válnak. Kernstok nagy méretű festménye ennek az átalakulásnak a programképe.” Nyilvánvalóan ez a festmény sem az időszerűsége miatt érdekes, hiszen ebből a szempontból elavultnak számít, de a múzeumnak mégis meg kell őriznie, hiszen egy adott kor lenyomata.
Kernstok kortársai közül a magyar képzőművészet különös alakjának számít – Gulácsy mellett – Czigány Dezső és Tihanyi Lajos. Czigány portréi, főleg önarcképei rendkívül szuggesztívek, színei mintegy mellbe vágják az embert; az itt kiállított önarcképe is ilyen. Csendéletei szintén markánsak, pedig akár unalmasak is lehetnének, hiszen általában gyümölcsöket, kisebb szobrokat, egyszerű tálakat ábrázolnak. Zavart elméjű ember volt Czigány Dezső, ehhez nem férhet kétség. 1937-ben öngyilkos lett, előtte azonban kiirtotta a családját: lányát, unokáját és harmadik feleségét, Szilasi Borbálát.
Tihanyi Lajos fogyatékossággal élő ember volt. Festményei nagyszerűek, portréi, önarcképei remek kompozíciók. Különös, groteszk világ az övé, kubizmusra való hajlandósága nyilvánvaló. A kiállításon jó néhány képét láthatjuk.
Nem beszéltünk még Bortnyik Sándorról, akinek a képei manapság különösen magas áron kelnek el, hiszen ő volt egykor a leginkább modernnek mondható a kortársak közül. Mára kissé elfeledett művésznek számít Uitz Béla, akitől szintén láthatunk festményeket az újrarendezett tárlaton; az úgynevezett aktivizmus kiemelkedő alakja volt.
A nagyszabású tárlat végéhez közeledve a Bauhausról olvashatunk. Láthatjuk ebből a korszakból Breuer Marcell két krómvázas csőszékét és Moholy-Nagy Lászlónak a húszas években készült mozgófilmjét.
A Magyar Nemzeti Galéria Modern idők – Magyar művészet a millennium és a második világháború között című kiállítását csak ajánlani tudom a kedves olvasónak. A tárlat átfogó képet ad a bemutatott időszakról, a kiállítóterekben számos felirat, magyarázó szöveg segít elmélyedni a műtárgyak és alkotóik világában. A kurátorok és a művészettörténészek remek munkát végeztek.
Szöveg és fotó: Mészáros Ákos
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. május 5-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
