Semmi sem zavarhatja meg Oroszország és Szaúd-Arábia baráti kapcsolatainak fejlődését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán rijádi látogatása alkalmával.
"Stabil, nagyon jó kapcsolataink vannak a politikai együttműködés, valamint a gazdaság és a humanitárius kérdések területén. Természetesen számunkra nagyon fontos az információcsere és annak értékelése, ami a régióban történik" – mondta Putyin Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel tartott találkozóján.
— Kim Dotcom (@KimDotcom) December 6, 2023
"Találkozónk valóban időszerű" – húzta alá az orosz elnök, köszönetet mondva a meghívásért a szunnita királyságba. Hozzátette, hogy a következő kétoldalú találkozót Moszkvában tartják majd meg.
"Az utóbbi néhány évben nagyszerű eredményeket értünk el a kétoldalú együttműködésben egyebek között az energetikai, mezőgazdasági, kereskedelmi és egyéb ágazatokban, valamint a befektetések területén" – emelte ki a szaúdi trónörökös. "Sok közös érdekünk van, amelyek keretében a világ, illetve a közel-keleti térség stabilitásán és fejlődésén dolgozunk" – fűzte hozzá.
"A politikai együttműködésünknek köszönhetően sikerült pozitív hatást gyakorolnunk egy sor közel-keleti folyamatra, ami lehetővé tette a regionális biztonság megerősítését" – hangsúlyozta a szaúdi herceg.
Az orosz elnök Szaúd-Arábiába érkező repülőgépét négy vadászrepülő kísérte. Rijád felé tartó útján Putyin rövid kitérőt tett a szintén fontos olajkitermelő országnak számító Egyesült Arab Emírségekben, ahol katonai pompával fogadták. Putyint Abu-Dzabiban Mohamed bin Zájid Ál Nahajan elnök fogadta. Az orosz államfő ott is a kétoldalú kapcsolatok példátlanul jó voltát méltatta.
(MTI)
Korábban írtuk: Így fogadták Putyint az Egyesült Arab Emírségekben
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »