Mezid bég kudarcába a szultán nem nyugodhatott bele. Csakhogy II. Murád éppen a kis-ázsiai lázongók leverésével volt elfoglalva, így a ruméliai beglerbég kapta a parancsot a megtorlásra. Szead-ed Din beglerbég (Sehábeddin) 40-50 ezres seregének Havasalföld és Erdély elfoglalása volt a feladata. Ez már nem egy fosztogató hadjárat volt, hanem a törökök európai seregének teljes felvonulása janicsárokkal, szpáhikkal.
Hunyadi nem várta be, hogy a török sereg bekopogtasson magyar földre, hanem csapataival átkelt Havasalföldre, hogy ott mérjen csapást az ellenségre. Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme című művében a következőket írta:
„Sehabeddin a ruméliai sereggel, amelyhez 6 anatóliai ( a török ázsiai területeinek a neve) kerület válogatott csapatai is csatlakoztak s amelynek létszáma az írók által egybehangzóan 80.000 főre tétetik, még 1442. június havában Nikápolynál kelt át a Dunán s azután két csoportra osztott seregével óriási pusztítást vitt véghez Oláhországban, amelyet úgyszólván teljesen feldúlt. Vlad Drakul (a Drakula néven elhíresült „vámpír“ édesapja) oláh vajda az ellenállást tanácsosnak nem tartván, csapataival a hegyek közé vonult vissza s oda menekült az oláh lakosság legnagyobb része is. Oláhország elpusztítása után Sehabeddin seregét összegyűjtve, immár Erdélybe készült bevonulni, fennen kérkedve és dicsekedve, hogy itt elég lesz turbánját megmutatni, hogy annak látására a gyáva ellenség több napi járóföldre elfusson előle.
A havasokba visszavonult oláh hadakra való tekintettel és talán azért, hogy a magyarokat nem várt irányból meglepően megtámadhassa, Sehabeddin július havában nem az erdélyi határhegységen át Nagyszebennek, avagy Brassónak, hanem a Szörényi bánságon át Orsova–Karánsebes felé vett irányt, hogy a Vaskapu szoroson át hatoljon be Erdélybe.
Az ozmán sereg Oláhországban való megjelenésének hírére Hunyadi János Erdélyben nyomban körülhordoztatta a véres kardot, a székely és magyar hadakat a Szeben tájékán való gyülekezésére szólítván fel. Itt tudta meg remekül működő kémei és hírnökei útján a kiváló hadvezér, hogy a török sereg nem egyenesen Erdély felé tart, hanem, hogy az Orsovának vett irányt, ami Hunyadit arra bírta, hogy az erdélyi határhegység északi széle mentén ellenfelével párhuzamosan haladva és a Vaskapun át előnyomulva, annak akár Erdély, akár Magyarország belsejébe való benyomulását, ha kell élet-halál harc árán is, megakadályozza. Hunyadi serege, hű társának, Újlaki Miklósnak dandárával együtt ugyan most sem tett ki többet 15.000 főnél, de ez a lelkes csapat csupa vezérét benső meggyőződésből követő és hazájáért élni-halni kész, bátor és fegyelmezett vitézekből állott, akiket a nemrég kivívott szebeni diadal tüze is hevített és hasonló dicső tettekre serkentett.“
A két sereg Havasalföldön, a Jalomica folyó mentén találkozott szeptember első napjaiban 1442-ben. Hunyadi derékhadát a nehézlovasok alkották és a gyalogság. Mögöttük az egyre híresebbé váló harci szekerei állomásoztak, a szárnyakon pedig a könnyűlovasok, megtámogatva némi nehézlovassággal. A magyar elővédet szintén a könnyűlovasok adták.
A török vonalak közepén a janicsárok helyezkedtek el, a szárnyaikon a szpáhik, az irreguláris, portyázó csapataik pedig éppen zsákmányszerző körúton jártak.
A csatát a magyar nehézlovasság kezdte, de a gyalogos janicsárok álltak a sarat. Sehábeddin ekkor parancsot adott a török lovasságnak (szpáhik), hogy a szárnyakon kerítsék be a jóval kisebb létszámú magyarokat. Hunyadinak sikerült kivédenie a bekerítést, sőt a rohamot visszavernie. Majd a nehézlovasaival és a harci szekereivel felszámolta a törökök jobb oldalát, és a balszárny is megfutott. A janicsárok magukra maradtak, a csata eldőlt, Hunyadi újabb fényes diadalt aratott. Lássuk, hogy számolt be erről egy török krónikás:
Ezután Murád szultán Sehábeddin pasa béglerbéget küldte el a rumilii sereggel és akindsikkal, meg janicsárokkal, a ki Oláhországon keresztül beütött Magyarországba. De mivel az akindsik elkalandoztak és Sehábeddin pasa magára maradt, a piszkos Jankó megrohanta s így a müszülmánok vereséget szenvedtek.
Antonio Bonfini még Hunyadi a csatát megelőző lelkesítő beszédéről is tudósít minket. Állítása szerint beszélt olyan idős vitézekkel, akik fiatalon részt vettek Hunyadi csatáiban, vagy ha nem is voltak ott, de beszéltek olyanokkal, akik igen. A Bonfini által lejegyzett beszéd mennyire hiteles, vagy csak a szerző szüleménye ma már nehéz megállapítani, mindenesetre olvassunk bele.
Higgyétek el bajtársaim, semmiféle vakmerőség sem késztetett volna arra, hogy ezzel az irdatlan tömeggel szembeszálljak, ha a szükség nem kényszerít rá, ha nem önt belém reményt hűségetek és virtusotok, amelyet régóta ismerek, és nem lelkesít elsősorban Jézus Krisztus kegyelmes lelke, aki minket szánt e szent katonáskodásra, és azt akarta, hogy nevéért a ti jobbotok álljon bosszút. … De nincs az az emberfajta a földön, amelytől jobban sápadoznának és rettegnének, mint tőletek, mert a folytonos vereségekből megtanulták, hogy ugyanúgy tartsanak tőletek, ha kevesen vagytok, mintha sokan.”
Hunyadi győzelmei óriási visszhangot váltottak ki. Azonnal felmerült egy keresztes hadjárat terve a török kiűzésére Európából. IV. Jenő pápa elképzelése szerint az európai csapatokkal kiegészített magyar seregek Hunyadi vezetésével Bizáncig törnek előre, a velencei-pápai-burgundi hajók pedig megakadályozzák, hogy a török csapatokat dobjon át Ázsiából a Balkánra. Ráadásul a szorongatott helyzetben lévő bizánci uralkodó, VIII. János a nyugati segítség reményében beleegyezett a latin, azaz katolikus és a görög (ortodox) egyház uniójába. Ezzel újra Róma vezetése alatt egyesülhetett volna az 1054-ben kettészakadt kereszténység. Az pedig teljesen nyilvánvaló volt, hogy ennek a hatalmas vállalkozásnak ki lesz a főszereplője, központi figurája.
Hogy az új keresztes hadjárat miért maradt el, azt legközelebb beszéljük meg.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
