Nyitókép: idnes.cz
Több ezer ember vett részt Csehországban szombaton azon a tüntetésen, ahol a résztvevők a magas infláció miatti csalódottságukat fejezték ki, egyúttal pedig követelték az Ukrajnának nyújtott cseh katonai segítség leállítását. A Vencel téren zajlott szegénységellenes tüntetést a Pravo Respect Expertise (PRO) Jog, Tisztelet, Szakmaiság politikai párt szervezte. Résztvevői a kormánykoalíció lemondását szorgalmazták, Jindřich Rajchl, a PRO vezetője pedig kijelentette: azt akarják, hogy
“a kormány mindenekelőtt a cseh állampolgárok érdekeit vegye figyelembe”.
A PRO az Európai Uniót okolja az energiaárak meredek emelkedéséért. Azt is szeretné elérni, hogy a kormány hagyja abba a félretájékoztatás és az álhírek visszaszorítását célzó intézkedéseket.
A szombati tüntetés kiemelt témája az ukrajnai háború volt. A tömeg a háború békés megoldását szorgalmazta, néhányan pedig az orosz hadsereg szimbólumává vált Z betűt hordták táskájukon, és a NATO megállítására szólítottak fel.
Csehország a kormány döntéseinek értelmében megingathatatlan támogatója Ukrajnának, fegyverekkel látja el és félmillió menekültet fogadott be.
Cseh sajtóhírek szerint a tüntetők egy csoportja megpróbálta letépni az ukrán zászlót az egyik múzeum homlokzatáról. 18 személyt a rendőrség letartóztatott. A tüntetés során két rendőr is megsebesült.
SITA/ČTK/idnes.cz
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »