Jó lépésnek nevezte a PET-palackok visszaváltásának bevezetését Sólymos László volt környezetvédelmi miniszter, a parlamenten kívüli Szövetség-Aliancia Országos Tanácsának elnöke.
A párt rámutat, bár fennállt a veszélye, hogy Ján Budaj (OĽANO) miniszteri kinevezésével elhalasztják az intézkedés bevezetését, a nemrég közzétett eredmények alátámasztották, hogy a rendszer bevált.
Szerencsére a kívülről rá nehezedő nyomás arra kényszerítette Ján Budajt, hogy átgondolja döntését, és visszatérjen az eredeti tervhez
– mondta Sólymos, és hozzátette, nem érti, mi indokolta volna a halasztást. Elmondása szerint
a jogszabály 2019-es elfogadását komoly elemzések, kemény tárgyalások és a rendszer ellenzőivel folytatott sajtóháború előzte meg.
Ma már a többség egyetért azzal, hogy működik a visszaváltás, és a lakosság megszokta az újdonságot
– tette hozzá.
Szlovákiában 2022. január 1-je óta működik a visszaváltórendszer. Sólymos kudarcnak tartja, hogy könnyelműen kezelik a környezetszennyezés problémáját.
Ma a visszaváltó automatákon kívül Budaj a vereknyei hulladéklerakat felszámolását, a garampéteri vagy az őrmezői tehermentesítési munkákat is fényképezhetné
– mondta, de hozzátette, a miniszter törölte a projekteket, új megoldást azonban nem kínált. Emlékeztetett arra is, hogy az előző kormány elfogadta a 2030-as envirostratégiát, amely a szisztematikus környezetvédelemhez szükséges lépéseket tartalmazza, de az valamelyik fiók mélyén hever.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »