A valós éves infláció alapján újabb idei évre szóló nyugdíjkiegészítést várnak az idősek, és erre jöhet majd a 2023-as januári mérték, amit még nem árult el a kormány.
A Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentése december 22-én jelenik meg, a kormány vélhetően az ebben közölt várható infláció alapján mondja ki a nyugdíjemelés mértékét. A nyugdíjas szervezetek számításai alapján nagyjából egységes a várakozás, hogy az emelés mértéke 15 százalék legyen – írja a nepszava.hu.
„Ekkora emelés biztosítaná a nyugdíjak reálértékének megőrzését, amire oly gyakran hivatkozik a kormány, de csak akkor, ha az idei infláció még el nem számolt részére jutó emelést is megkapják az idősek” – mondta Juhász László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozatának elnöke. Mint mondta, a novemberben kifizetett nyugdíjkiegészítés – amivel együtt idén összesen 14 százalékkal emelték meg az ellátások összegét – csak augusztus végéig vette figyelembe a drágulás mértékét, mert a törvény így rendelkezik. Az ezt követően mért infláció alapján ugyanakkor a nyugdíjas szervezetek számítása szerint
év végéig még az ellátások további 1-2 százalékos növekedésével kellene kalkulálni, azaz ennyi plusz emelés kellene.
Az idei infláció pontos mértéket csak február elején hozza nyilvánosságra a KSH – tette hozzá. A januári, 2023-ra szóló emelést pedig ehhez az idei, teljes évre érvényes mértékben növelt nyugdíjhoz kellene visszamenőleg igazítani. Vagyis azt akarják elérni, hogy februárban kapják meg pluszban az idei teles évre a plusz 1-2 százalékot, illetve ezzel növeljék szintén visszamenőleg a januári emelés mértékét is.
Az év utolsó szakaszának inflációja korábban 0,1 százalékos volt, de akkor nem emelték fel a hangjukat a nyugdíjas szervezetek. A tavalyi 0,3 százalékos különbözetet már szóvá tették, de nem kaptak választ a kormánytól. Most azonban sokkal nagyobb eltérésről lehet szó. A KSH adatok szerint az év első 11 hónapjában átlagosan 14,1 százalékos drágulással szembesültek a nyugdíjasok.