Tanulmányi és ügyességi versenyt rendeztek a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában december 7-én, amire a Nyíregyházi Egyházmegye valamennyi általános iskolája hivatalos volt. Az intézmény fennállásának huszonöt éves jubileumára szervezett, sokszínű, ünnepi megmérettetést a tervek szerint a következő tanévekben hagyományteremtő céllal ismét megszervezik majd.
A versenyre az összes egyházmegyében működő általános iskola meghívást kapott, s a nyolc intézmény mindegyike képviseltette is magát a december 7-i megmérettetésen. Érkeztek versenyzők Máriapócsról, Mátészalkáról, Pátyodról, Újfehértóról, Nagykállóból, Nyírlugosról, Kisvárdáról és Nyíregyházáról is.
Öt kategóriában lehetett indulni: komplex természettudományi versenyen, „Nyelvében él a nemzet” címmel szervezett anyanyelvi versenyen (5-6. évfolyam részére), „Nyelvirgonc” című, játékos nyelvi-irodalmi versenyen, de a programok között szerepelt Mikulás-váltóverseny a felső tagozatosoknak, valamint Mikulás-figura készítése is.
Kategóriánként változott, hogy önálló, néhány fős, vagy csapatmunka folyt az iskolában. A legzajosabb versenyszámot a Szent Miklós-iskola területén a sportos vetélkedő jelentette. A sorversenyeken a legügyesebb csapat elsőként vihette haza a Szent Miklós-vándorserleget.
A komplex – matematika, természetismeret, biológia, fizika, földrajz, és kémia tantárgyakhoz kapcsolódó természettudományi verseny nyíregyházi döntőjét két feladatsoros forduló előzte meg, amire összesen kilencvenen vállalkoztak.
A két nyelvi-irodalmi verseny egyike csapatok közt, a másik egyéni versenyzők közt zajlott le. A kreativitást igénylő kategóriában több mint százhúsz munka érkezett: különféle technikákkal és méretben Mikulásokat készítettek a gyerekek.
A diákokat a verseny kezdetén az intézmény igazgatója, Pappné Petrasevits Anasztázia köszöntötte, majd a lelkiigazgató, Kovács Csaba atya közös imádsággal és Szent Miklós lelkületének megvilágításával indította útjára a versengést. Az iskola kórusa műsorral kedveskedett.
Eredményhirdetéskor minden gyermek Mikulás-napi ajándékkal gazdagodott, illetve adventi naptárat és hűtőmágnest vihetett haza emlékbe. A vendégek a várakozás perceiben megtekinthették a székesegyházat, valamint szeretetvendégségre hívták őket a szervezők.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »