Az eddigi 18 darab önjáró tarackon túl további példányokat szállíthat Ukrajnának Franciaország, számolt be róla a Reuters a Le Monde alapján. Sem a francia védelmi minisztérium, sem az Elysee palota nem volt túl bőbeszédű a döntés okait illetően.
Franciaország hat-tizenkét új, eredetileg Dániába szánt Caesar tarackot szállíthat Ukrajnának – írta szombaton a Le Monde című francia lap, számolt be róla a Reuters.
A francia védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy bár Franciaország támogatja Ukrajnát, ennek részleteit "nem szándékoznak közölni", amikor arra kérték, hogy kommentálja a jelentést. De az Elysee-palota szintén sem kívánt nyilatkozni az ügyben.
A Le Monde szerint a három ország elvileg beleegyezett a szállításba, bár a technikai tárgyalások folynak.
Az újság szerint Emmanuel Macron francia elnök az elmúlt hetekben tárgyalt a témáról Volodimir Zelensky ukrajnai elnökkel és Mette Frederiksen dán miniszterelnökkel.
Párizs eddig már 18, a francia Nexter csoport által gyártott Caesar tarackot szállított Kijevnek – írja a VG.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »