Az új rendőrautók már az új, sárga-kék dizájnnal érkeznek, ez a kinézet a biztonság növelésével is jár. Mivel a régebbi, fehér-zöld színű autókat nem tervezik átfesteni, sem az új színekkel átmatricázni, ezért egy ideig majd mindkét színezésű rendőrautóval találkozhatunk – közölte Hamran István országos rendőrfőkapitány.
„Jelentős előrelépésről van szó, egyre közelebb kerülünk az Európai Uniós standardhoz“ – tette hozzá Hamran. Rámutatott arra, hogy ezt a színkombinációt több országban használják, hangsúlyozva, nem az ukrán zászló színeit vették alapul. Kiemelte, hogy
mind a színek, mind a „Polícia” felirat fényvisszaverő tulajdonságokkal rendelkeznek.
Korábban ugyanis a legtöbb rendőrségi autót csak az ötödik ajtóján található matricának köszönhetően lehetett felismerni éjszaka.
A jelenleg üzemben lévő rendőrautókat nem tervezik átmatricázni a magas költségek és az autók elhasználtsága miatt.
„Átragasztani azokat a járműveket, melyek 55 százaléka már több mint 150 ezer kilométert tett meg, egyszerűen értelmetlen“ – mondta. Hamran bízik benne, hogy a pénzügyminisztériummal egyeztetve öt éven belül le tudják cserélni a régi autókat.
A rendőrautók új dizájnjáról a közösségi oldalon is megkérdezték az embereket.
A kiválasztott terv ezen a szavazáson a második helyen végzett, az elsőhöz képest minimális különbséggel lemaradva. A rendőrség a felmérést követően az autók láthatóságát és a matricák kivitelezésének nehézségét is figyelembe véve döntött az új dizájn mellett, ugyanakkor Hamran a cseh belügyminiszter tapasztalait is figyelembe vette.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »