Manapság, aki jó ember, aki demokrata, az az ukránoknak szurkol
Reggel van, álmos, nem túl korai, de azért mégiscsak reggel, egy középkorú, szőke nő áll egy pulpitusnál, hajladozik, gesztikulál. Mint egy fanatikus fociszurkoló, ukrán színekbe van öltözve. Az ukránoknak drukkol, ez nyilvánvaló.
Manapság nem lehet másoknak szurkolni, csak az ukránoknak. Focimeccsen, énekversenyen, főzőversenyen, bárhol. Aki jó ember, aki demokrata, az az ukránoknak szurkol. És valóban, Ukrajnát megtámadták, nem vitás, hogy szomszédaink azok, akik az agresszió elszenvedői, és ugyan a régebben tánccal és énekléssel foglalkozó elnök hajlamos ezzel – és persze sok minden mással kapcsolatban – nagyokat mondani, de rengeteg ukrán katona vesztette életét a harcok során.
Meg persze magyar. A hétvégén bekövetkezett sikeres ukrán ellentámadás során legalább hét kárpátaljai harcost küldtek parancsnokaik a halálba. Valószínűleg nem mindegyik volt a nemzettestvérünk, de a felük egészen biztosan az. Volt.
Nézem a hajladozó, ukrán színekbe öltözött nőt, ahogy szenvedélyesen beszél a csodálni való ukrán mintademokráciáról, amit Putyin annyira gyűlöl, hogy egyszerűen képtelen volt elviselni azt, annyira, hogy a fantasztikus európai demokrácia hozta ki a sodrából; Ukrajna demokratikus volta miatt indított háborút az ország ellen.
Aztán eszembe jutnak a magyar halottak. Akiket egy olyan háborúban használtak golyófogónak, amihez semmi közük. Egy olyan ország használta őket golyófogónak, amelyik amúgy békeidőben szinte üldözi őket. Például az évekkel ezelőtt bevezetett gyalázatos nyelvtörvénnyel. Azok a bizonyos demokratikus értékek…
A meghalt magyarok gyermekei már nem tanulhatnak a saját nyelvükön a felső osztályokban. Veszélyes a magyar nyelv, veszélyes, ha 11 éves magyar gyerekek magyarul tanulnak. Be kell tiltani tehát a magyar nyelven való oktatást. Amúgy demokratikusan.
Az ukrán szélsőségesek évek óta vonulgatnak Kárpátalján azért, hogy megfélemlítsék az ott élő őshonos magyar kisebbséget. Az ukrán hatóságok pedig – amúgy demokratikusan – mindig elfordítják a fejüket, amikor ezek a szélsőséges nacionalisták „Ki a magyarokkal az országból!”-t üvöltözve masíroznak a magyarlakta településeken.
A deportálás is szóba szokott kerülni, meg az, hogy az ukránok ugyan kimondottan béketűrő emberek, de ha a magyarok sokat ugrálnak meg beszélnek, akkor néhány óra alatt elérnek a tankjaik a Balatonhoz. És azok a halállisták. Hogy azok milyen demokratikusak…!
2018-ban Szijjártó Péter is felkerült a szélsőségesen nacionalista Mirotvorec szervezet listájára. Azóta már kollégánk és barátunk, Bayer Zsolt neve is megtalálható a félreguláris szervezet adatbázisában, de Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is rég előkelő helyet kapott ugyanott.
A halállista egyébiránt nem játék, nem is valami tét nélküli fenyegetőzés; időnként ugyanis megesik, hogy az adatbázisban található személyt lelövik, illetve felrobbantják. Legutóbb kicsit félrement a dolog, nem a listán szereplő orosz író, hanem a lánya halt meg, de nem kár érte, hiszen minden orosz bűnös, a halott orosz a jó orosz.
És az ukrán színekben pompázó asszony a demokratikus értékekről szónokol Ukrajnával kapcsolatban. Nem viccnek szánja. Nem mosolyog, csak ha a szomorú Zelenszkára néz.
Ursula von der Leyen a megvédendő európai értékekről meg az ukrán mintademokráciáról beszél, és időnként magabiztosan és bátorítólag rápillant a tőle két méterre helyet foglaló, két órán keresztül megrendült állapotban lévő Olenára, Zelenszkij elnök feleségére, én pedig egyre kellemetlenebbül fészkelődök a helyemen.
Mert az ukránok nem az európai értékeket védik, hanem – ahogyan én is, mi is ezt tennénk – a saját országukat, de hogy Ukrajna mintademokrácia lenne? Ugyan, kérem!
Európai demokráciákban nem tiltják ki az őshonos kisebbséghez látogató politikusokat egy országból. Nem vegzálják, nem félemlítik meg a kisebbségeket, nem korlátozzák a nyelvtanuláshoz való jogukat, nem hurcolják el őket katonának, golyófogónak.
Európa irányítói ülnek, és nézik az ukrán színekben szónokló Ursulát, sokan hozzá hasonlóan vannak felöltözve, mert ez most a helyes, ez a divat, ez az, ami manapság európai demokratává tesz egy politikust. Meg ha lelkesen tapsol is az újabb és újabb fegyverszállítmányoknak. A bombáknak. A halottaknak. A szegénységnek, annak, hogy Európa gazdasága bele fog roppanni az ukrán színekbe öltözésbe.
Ma kipirult arccal, ukrán színekbe bújva a harmadik világháború kitörését támogatni: ez a haladó, a nyugatos, a demokratikus, ez a helyes. Az egyetlen elfogadható. Aki meg mást mond, az Putyin ügynöke.
A szőke nő feddőn, fenyegetően felemeli mutatóujját, és arról beszél, hogy Putyin a végét járja, a szankciók és a fegyverek megtették a hatásukat. Lám, a térdeplő oroszok már mosógépekből szedegetik ki a félvezetőket. Hatalmas hazugság, amolyan ukrán háborús propaganda, a mosógépekben található csipek ugyanis nem alkalmasak háborús célokra.
Nem baj, néhány hazugság belefér. A szent ügy szentesíti a rossz hazugságot. Kijev szelleme, a kígyó-szigeti mártírok, a befőttesüveggel levadászott drón. A szent ügy miatt hazudni morálisan helyes. A szankciók tehát működnek.
Úgyhogy még több fegyver, még több szankció kell, mert ugyan most még nincs béke, háború van, de majd egyszer beköszönt a béke, és Oroszország le fog térdepelni. Csak még egy picit bírjuk ki. Egy év? Vagy kettő? Talán tíz? Mindegy, ne kicsinyeskedjünk, ne feszegessük, ne Putyin-ügynökösködjünk, hiszen Zelenszka szomorú. Ki van sírva a szeme.
Most még kicsit rossz meg fáj, de ha összeszorítjuk a fogunkat, letekerjük a fűtést és felveszünk még egy télikabátot, akkor jobb lesz. Nem a zsemle kicsi, hanem a pofánk nagy. Hallottunk már hasonlót. Negyven évig hallgattuk. A kommunizmusért szenvedni, éhezni, hazudni, jelenteni kell. És majd ha eleget éheztünk, fáztunk, fáradtunk, jelentettünk, akkor jó lesz. Vagy jobb.
Nekünk most meg kell védenünk az európai értékeket, amelyeket Ukrajna képviseli minden európai ország közül az ellentmondást legeslegnemtűrőbben. Ugyan néha hazaárulás vádjával vizsgálatot indítanak a magyar himnuszt éneklő magyarok ellen, de azokból úgyis egyre kevesebb lesz. Meghalnak az első sorokban. Így megszűnik majd a probléma.
Most Ukrajna szabadsága a legfontosabb. És ha emiatt kitör a harmadik világháború? Bagatell.
Mielőtt Deutsch Tamás beszélni kezd, az ukrán színekbe öltözött nő kikíséri az ukrán elnök feleségét. Nehogy szegény kénytelen legyen végignézni, ahogy egy magyar ember magyarul beszél… A magyar inkább ukránul beszéljen, meg küldjön sok, sok fegyvert, ételt, pénzt, fogadja be a menekülteket, adjon nekik pénzt, ételt, fedelet a fejük fölé.
Haljon meg Ukrajnáért, és a magyar himnuszt ne akarja folyton elénekelni. Egyszer se. És a szája azért ne járjon. Főleg ne magyarul.
Jó lenne, ha ennek az őrületnek végre vége lenne, jó lenne, ha végre béke lenne.
Apáti Bence – www.magyarnemzet.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
