Irán legújabb feltétele az atomprogramjáról szóló 2015-ös megállapodás felélesztéséről szóló tárgyalásokon komoly aggályokat vet fel szándékával és elköteleződésével kapcsolatban, valamint veszélybe sodorja a reménybeli megállapodást – jelentette ki szombaton közös közleményben a 2015-ös többoldalú megállapodásban részes három európai nagyhatalom.
Irán hétfőn a megállapodás feltámasztásáért cserébe azt kérte, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) állítsa le az ország nukleáris tevékenységeinek vizsgálatát.
Az ügynökség vizsgálatainak leállítása része azoknak a garanciáknak, amelyeket a fenntartható és tartós nukleáris megállapodás érdekében szeretnénk megkapni”
– mondta egy teheráni szóvivő akkor.
A NAÜ azért indított vizsgálatot Iránban, mert három olyan helyen is uránium nyomait mutatták ki, ahonnan az iráni hatóságok nem jelentettek nukleáris tevékenységet.
Irán álláspontja ellentmond jogilag kötelező vállalásainak, és ellehetetleníti a megállapodást”
– írta szombati közös közleményében Nagy-Britannia, Franciaország és Németország.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »