Ahogy arról korábban beszámoltunk, belső politikai manőverezések bonyolítják a Szövetség-Aliancia megyefőnöki jelöltállítását Nagyszombat megyében. A Galántai járás egyértelműen Berényi József jelenlegi alispán jelölése mellett foglalt állást. Dunaszerdahelyen azonban a Most-Híd platformnak és az Összefogás platformnak nem sikerült keresztülverekednie Mózes Szabolcs (a párt országos elnökének) jelölését. A párt országos tanácsának ülése ma esedékes, lényegében az utolsó pillanatra halasztva a döntést. A nyomás óriási, amit Rigó Konrád, a Most-Híd platform elnökének facebook-bejegyzése is bizonyít.
Ismét megerősítést nyert az a korábbi hír, miszerint Berényit Forró Krisztián pártelnökre cserélné a két kisebb platform a jelöltlistán. Már a múlt héten megírtuk, hogy ez nem egyszerű dilemmát jelent Forrónak, hanem politikai csapda is lehet a háttérben.
Egyrészt, egy ilyen lépés megosztaná az MKP-platformot, másrészt, megyei szintre helyeznének vele egy országos pártelnököt, aki elsősorban országos kérdésekben hivatott véleményt formálni pártja nevében.
Forró korábban portálunknak azt a lehetőséget kizárta, hogy a Szövetség-Alianciának ne lenne majd megyefőnökjelöltje Nagyszombat megyében.
Láthatóan a két kisebbik platform nem adta fel. Rigó Konrád a következőket írta ki a Facebookon augusztus 29-én, néhány órával az OT-ülés előtt:
“Forró Krisztián ma megmutathatja, hogy az egész Szövetség elnöke, hogy egyben akarja és tudja tartani ezt a gyűjtőpártot. Ehhez nem kell mást tennie, mint elfogadnia a Híd és az Összefogás támogatását megyei elnökjelölti pozícióra. Ha a jövőbe tekintünk és a Szövetséget is komolyan gondoljuk, akkor a párt elnökénél jobb jelölttel nem szállhatunk harcba Nagyszombat megyében. Meggyőződésem, hogy ez a legjobb döntés Nagyszombat megye polgárai, a Szövetség szimpatizánsai, maga a párt és saját maga politikai épülése és jövője kapcsán. A kérdésről ma az országos elnökség fog dönteni. Bízom benne, hogy minden elnökségi tag egyetért majd velem abban, hogy ez a legjobb döntés, ami előre visz mindnyájunkat.”
A következményeket figyelembe véve Forró továbbra is vonakodhat elfogadni a Most-Híd és Összefogás-platform csapdába illő “ajánlatát”, annak ellenére, hogy a két kisebbik platform megszavazná a jelölését. Ezt bizonyítja az is, hogy a fenti bejegyzés inkább a nyomásgyakorlás eszközének tűnik Rigóék részéről.
Az MKP-platform ragaszkodik Berényi jelöléséhez Nagyszombat megyében
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »