Z. Kárpát az új kata-törvényről: Megtörtént a gyalázat a Parlamentben

Z. Kárpát az új kata-törvényről: Megtörtént a gyalázat a Parlamentben

Megtörtént a gyalázat a Parlamentben, a fideszes megszorító csomagot megszavazták

– vezette fel kedd délutáni online sajtótájékoztatóját Z. Kárpát Dániel, miután az Országgyűlés többsége elfogadta a kisadózók tételes adózásáról szóló törvény módosítását.

A Jobbik parlamenti képviselője szerint a kormány a katásokon kívánja megspórolni „az elképesztően elhibázott fideszes gazdaságpolitika árát”, miközben a multicégek tisztességes megadóztatásával szemben ellenáll a Fidesz.

Azt követeljük, hogy vonják vissza ezt a gyalázatot! 

– emelte ki Z. Kárpát, felidézve, hogy jártak már sikerrel akkor, amikor ellenzékiek, civilek együttesen követelték az ésszerű, józan gondolkodást, például a budai várnegyed bérlakásai esetében. Akkor is visszatáncolt a Fidesz az eredeti elképzeléséből – fűzte hozzá.

A jobbikos politikus elmondta, nem látják a nemzeti érdeket a döntés mögött, emellett pedig falsnak gondolja a kormány érvelését.

„Arra szólítjuk fel a kormányt, hogy ne pécézzen ki egyes szakmákat, ne csináljon ki teljes iparágakat, ne vegzáljon ezáltal önkormányzatokat és még állami szerveket is”

Hírdetés

– húzta alá az ellenzéki politikus, aki szerint ehelyett ezt szoftverkérdéssé kell alakítani, azaz ahol visszaéléseket észlelnek, a NAV adatbázisa alapján derítsék fel azokat. Ha pedig nagyobb vállalkozás gyanúsan sok katást foglalkoztat, végezzenek célzott ellenőrzést – vázolta fel Z. Kárpát, meglátása szerint ugyanis egyébként is minden technikai feltétel adott mindehhez.

A Jobbik alelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy „a Fidesz szigorítása, megszorító csomagja értelmében nyugdíjas, vagy éppen rokkantsági ellátásban részesülő honfitársaink sem tudják már kiegészíteni a jövedelmüket, mert csak a főállásúak számára nyílnak meg még a szűkített lehetőségek is”.

Nem megsarcolni, hanem támogatni kellene a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat, ráadásul épeszű országban minden hasonló változtatást csak január elsejével vezetnek be

– érvelt a Jobbik politikusa.

Megszorító helyett támogató csomagot javasol a Jobbik, és arra szólítják fel a kormányt, hogy „vonják vissza ezt a gyalázatot”, és az ellenzéki párt négypontos javaslatcsomagja által „végre lépjen a józan ész útjára” az említettek szerint – hangsúlyozta Z. Kárpát, hozzátéve:

Miközben a Fidesz egy félig bolsevik stílusú médiabirodalmat és a félig feudális stílusú vidéki berendezkedést dolgozott ki sok helyen, ahol fideszes kiskirályoktól függ nagyon sokak megélhetése, szeretnénk, ha azt a néhány százezer függetlenül maradt dolgozó magyart nem vegzálnák tovább, nem próbálnák behúzni a függési rendszerükbe.

A jobbikos képviselő ugyanakkor rávilágított, hogy a munkahelyek mintegy kétharmadát nem a multik, hanem az a kkv-szektor, amelynek tagjaival szemben most adóemelést jelentett be a Fidesz.

Ez veszélyes, minden politikai fegyvernemben küzdeni fogunk ellene

– hangoztatta Z. Kárpát Dániel.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »