Az SaS bármikor kész tárgyalni az új koalíciós szerződésről. A tárgyaláson a konkrét javaslatainkat is szeretnénk bemutatni – áll abban a levélben, amit Richard Sulík, az SaS elnöke címzett Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnöknek. Ebben megismételte a koalíciós szerződés felmondásának okait. Az SaS az OĽANO vezetőjét, Igor Matovič pénzügyminisztert véli a probléma fő forrásának.
Az SaS azt állítja, hogy tisztában van azzal, hogy szükség van egy működőképes, az emberek bizalmával rendelkező, a társadalomban nem feszültséget keltő kormányra, amely minden aktuális problémára kínál megoldást. A levélben a párt leszögezi, hogy a jelenlegi kormányt és koalíciót konfliktusokkal telinek tartják, amit a koalíciós megállapodások durva és ismétlődő megsértése kísér.
– sorolta Sulík.
A levélben az SaS elnöke hangsúlyozta, hogy az SaS prioritása a kormánykoalícióban maradás.
„Azonban úgy, ahogy eddig, nem folytathatjuk és nem is akarjuk”
– állítja Sulík. A levél másolatát a többi koalíciós vezetőnek – Igor Matovičnak, az OĽANO elnökének, Boris Kollárnak, a Sme rodina elnökének és Veronika Remišovának, a Za ľudí elnökének – is elküldte.
A párt kiemelte, hogy számukra a koalíció folytatása az elsőszámú prioritás, és bíznak benne, Heger számára is ez a prioritás.
„Várjuk a nyilatkozatodat és az új koalíciós megállapodásról szóló tárgyalások irányába mutató lépéseket, amelyen a konkrét javaslatainkat is ismertetjük”
– zárta Sulík kormányfőnek írt levelét.
Az SaS július 6-án, szerdán felmondta a koalíciós szerződést, és Igor Matovič kormányból való távozását követelte. Az új koalíciós szerződés előterjesztését augusztus végéig várják. Amennyiben nem teljesülnek a párt követelései, a minisztereik benyújtják lemondásukat. Az OĽaNO már korábban is jelezte, hogy elutasítja Matovič távozást.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »