A babakötvényhez hasonló, de annál rugalmasabban működő „jövő-alap” létrehozását sürgette szerdai online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője.
Az ellenzéki politikus közölte: a költségvetési forrásból indított kezdeményezésből támogatnák, hogy nagykorúvá vált fiatalok mindegyike fedezni tudja magyarországi lakhatása és továbbtanulása költségeit.
„Rengeteg magyar fiatal küzd azzal, hogy amint a nagykorúságot eléri, lényegében korlátozottan fér hozzá lakhatással kapcsolatos támogatáshoz, a szülői segítségre pedig nem mindenki számíthat”
– fogalmazott Z. Kárpát.
A javaslat lényege az, hogy költségvetési forrásból
minden magyar gyermek számára helyezzenek el félmillió forintot
egy, a babakötvényhez hasonló számlán, majd ennek gyarapított összegét a nagykorúvá vált fiatal lakhatási és oktatási célokra fordíthatná.
A jobbikos képviselő leszögezte, hogy hazai lakhatásra és oktatása szűkítve képzelik el a támogatást, mert arra motiválnák a fiatalokat, hogy maradjanak itthon.
Hangsúlyozta, ezzel nem csupán a következő nemzedék szülőföldön boldogulását segítenék elő, de azt is, hogy a fiatalok elkerülhessék a – gyermekvállalásukra negatívan ható – eladósodást.
Z. Kárpát Dániel hozzátette, az általuk elképzelt alap kiadásait finanszírozni lehetne a jövő évi költségvetésben szereplő adónövekmény tizedéből.
Nem kérünk tehát sokat; annak a pénznek egy részét kérjük a magyar jövő számára, amit ez a kormány pluszban szed be adó formájában az idei évhez képest – fogalmazott a Jobbik politikusa.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »