Jobbik: Nincs más hátra, mint előre!

Jobbik: Nincs más hátra, mint előre!

A Jobbik elnöksége tudomásul vette és elfogadta Jakab Péter lemondását. A délután folyamán ülésezett a párt vezetése, ahol döntöttek arról, hogy a közeljövőben tisztújítást írnak ki, mely során új elnököt választ majd a tagság. Ennek időpontjáról a megfelelő időben a sajtót is tájékoztatjuk. A tisztújításig a pártot Potocskáné Kőrösi Anita, mint ügyvezető elnök, valamint Lukács László György, Kvárik Anita, Ander Balázs, Z. Kárpát Dániel, Dudás Róbert és Magyar Zoltán alelnökök irányítják tovább

– írja közleményében a Jobbik.

Hírdetés

A Jobbik belső ügyeinek rendezéséről a tisztújításig nem kívánunk további nyilatkozatot tenni, tisztelettel kérjük a sajtó munkatársaitól ennek tudomásul vételét – írják.

A Jobbik, ahogy eddig, továbbra is a magyar embereket képviselve, a magyar emberekért fog dolgozni – a Parlamentben és azon kívül is. Minden lehetőséget megragadva a jövőben is azért harcolunk, hogy Magyarország olyan otthona legyen minden honfitársunknak, ahol jó élni és jól lehet élni. Számunkra ugyanis ez a legfontosabb. Nincs más hátra, mint előre! – zárul a sajtóközlemény.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »