Nemcsak a toxikus, áruló Bugár Béla hagyja ott a Szövetség-Alianciát, hanem lakóhelyének vegyespárti platformjának tagjai is felállnak.
A hírt az egyelőre még a Szövetség-Aliancia rombolásában érdekelt SOlymos László jelentette be. A párt Országos Tanácsának elnöke szerint a somorjai vegyespárti platform, ahonnan egyébként korábban már a Czucz István felvidéki magyar oligarcha emberének tartott Érsek Árpád korábbi miniszter is kilépett, azért távozik, mert nem kaptak befutó helyeket az önkormányzati választásokon.
Csakhogy legutóbb Somorján a Most-Híd egyetlen képviselője sem jutott be a helyi testületbe, így a nekik felajánlott egy mandátum több, mint amennyivel most rendelkeznek.
Saját pártját kritizálva Solymos közösségi oldalán úgy nyilatkozott, hogy a Szövetség somorjai helyi szervezetében az MKP platform kiszorítósdira játszik.
Bugár Bélát dicsérve, aki szerinte már beírta magát a történelemkönyvekbe, Solymos úgy fogalmazott, hogy az MKP helyi vezetői saját maguk ellen dolgoznak, ha a Szövetségen belül ellentéteket szítanak és ha képtelenek kompromisszumot kötni.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »