Rigó Konrád, a Szövetség Most-Híd platformjának elnöke szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében reagált a hírre, hogy Bugár Béla távozik a pártból.
Az alábbiakban változás nélkül közöljük a levelet:
Bugár Béla ma kilépett a Szövetségből és ezzel aktív politikai pályafutását hivatalosan is befejezte. Minden jelenlegi szlovákiai magyar politikai formációban vannak, akik sokat köszönhetnek neki.
Én most a Híd nevében köszönök meg minden jót, amit politikusként a szlovákiai magyarokért, a többi nemzetiségért és Szlovákiáért tett.
Nagyon sajnálom, hogy nem maradt tovább, nagyon sajnálom, hogy régi-új kollégái Somorján nem tudták megérteni, hogy nem kell szeretni valakit ahhoz, hogy tisztelni tudjuk. A harc ideje lejárt. A múlttal csak a gyengék akarnak leszámolni. Az erősek tanulnak belőle, mert tudják, hogy leszámolni vele nem lehet.
Biztos vagyok benne, hogy a közéletben még sokáig meghatározó lesz a hangja. Bízom benne, hogy a támogatás vagy a kritika, amit már párton kívülről fogalmaz majd meg elfogulatlan és konstruktív lesz.
A Szövetségbe együtt vezettük be a Hidat, mert úgy gondoltuk, ez az út visz előre 2020 után. Én ma is hiszem, hogy ez az út vezet a jövőbe.
Tovább. Szövetségben.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »