Szlovákia nehéz helyzetbe manőverezte magát az orosz-ukrán háború kapcsán. Ez a folyamat nem most kezdődött. Gyakorlatilag arról van szó, hogy az örökös szélkakaspolitika, a kettős beszéd, a kibúvók keresése, az oligarchák uralma és a mindenkinek megfelelni akaró, nemzeti érdekre fittyet hányó szlovák politika hagyta felbomlani a társadalom szövetét.
Ma már abban sem egységesek a szlovákok, hogy mennyire kell gyűlölni a magyarokat. A kevésbé egyértelmű kérdésekben pedig egyenesen a végletekig megosztottak. A lakosság fele Amerika-ellenes. Még ha a NATO-ban hajlandó is lenne bízni a többség, az USA-ban nem tud, vagy nem akar. A lakosság nagyrésze ezért most a Visegrádi Négyeket jobban preferálja az EU-nál.
Ez igen irritáló lehet a liberális politikusok számára. Különösen a szlovák külügynek, amelynek egyetlen feladata van: biztosítani Szlovákia nyugatos külpolitikai irányultságát.
Az orosz-ukrán háborúért jelentős néprétegek teszik felelőssé a nyugatiakat, elsősorban Amerikát. Annak ellenére, hogy Oroszország az agresszor, hiszen ő döntött Ukrajna megtámadásáról. Nem csak a pánszlávizmusról van szó a háttérben, még csak nem is arról, hogy a közélet egy igen meghatározó részét a régi és új kommunista irányzatok képviselői uralják. Egy olyan tényező is közrejátszott, amely a felvidéki magyarságra is hatással lehetett.
Vajon mennyire hittük volna el Jaroslav Naď, Ivan Korčok és Zuzana Čaputová kijelentéseit a készülő orosz invázióról akkor, ha korábban nem tanúsítotak volna felháborítóan átlátszó szolgalelkűséget a nyugatiak iránt? Ha nem láttuk volna, hogyan csapnak „hibrid háborús“ hisztit a Szputnyik V vakcina ellen csak azért, hogy az állam kizárólag nyugati vakcinát vásároljon?
Mennyivel lenne hitelesebb Korčok Ukrajna és a NATO melletti kiállása, ha korábban nem akarta volna az egész országot az itteni magyarság és Magyarország ellen hangolni? Vagy ha a liberális média nem gyártott volna uszító narratívát a magyar revízióról? Ha Kolíková és Sulík nem akarták volna megbuktatni saját demokratikus kormányukat azért, hogy liberális ügyvivő kormány vehesse át a hatalmat?
Meggyőződésem, hogy ezek nélkül az átlátszó politikai manőverek nélkül némi hitele még lenne a vezető politikusoknak. Ám az ellenkezője történt, így a liberális pártok által képviselt nyugati narratívát ők maguk hiteltelenítették el. Részben azzal, hogy csak arra mutatkoztak alkalmasnak, hogy elismételjék a „nyugati partnerek” nyilatkozatait. Háborús időben így nagyon nehéz meggyőzni a lakosságot arról, hogy az ő érdekeiket képviselik.
De van ennél súlyosabb dilemma is.
Újabb dilemmák
Beszéljünk nyíltan, ha Szlovákiát elérné ez a háború, és nem tudna kimaradni belőle, akkor a megsemmisülés szélére sodródna. Vajon hányan lennének hajlandók fegyvert fogni egy olyan országért, amely a végletekig megosztott kelet és nyugat, észak és dél, szlovák és magyar, város és vidék viszonylatában egyaránt? Harcba mennének Kassáért a pozsonyiak vagy az Erdőhátiak? Megvédenék a szlovákok a magyarokat és fordítva?
Még jobb kérdés, hogy a szlovákok közül mennyi lenne hajlandó fegyvert fogni az orosz „nagy testvér” ellen. Vagy esetleg még mielőtt mozgósítást rendelnének el, saját kormánya ellen fordulna a lakosság egy része, és megpróbálnák megdönteni a kormányt a békére, az energiafüggőségre vagy a nagy szláv őstörténetre hivatkozva? Ez a COVID, az infláció és az általános nyugtalanság tekintetében reális forgatókönyv lehet. Isten ments, hogy ide eljussunk.
És akkor még nem beszéltünk a szlovák haderőről. Nem csak a képességei miatt kellene aggódni, hanem amiatt is, hogy a tiszteknek egy igen jelentős része szimpatizál az oroszokkal. Nem szégyen ez, nyugaton is van rá példa szép számmal. Csak épp Szlovákiában több az ilyen eset.
Nem csoda, az idősebb tisztek Oroszország felé rendelkeznek kapcsolatokkal, történelmileg a két nemzet közeli barátságban áll egymással. Megjegyzem, a szlovák politikai „elit” zöme is Oroszországban végezte egyetemi tanulmányait. Ez viszont jelenleg államvédelmi szempontból, ha nem is probléma, de nagy kihívás. Példaként említeném, hogy a védelmi minisztérium nemrég megszüntette az együttműködést a Szlovák Veteránok Uniójával, mert azok Oroszország mellett foglaltak állást.
Nincs egy viszonyítási pont, nincs egy irány
A lényeg, hogy Szlovákia jelenleg képtelen egy irányba húzni és egyetlen viszonyítási pontot meghatározni. Ide vezetett, hogy a szlovák politika mindig csak Washington, Brüsszel vagy Moszkva tükrében tudott tetszelegni magának, hol csak az egyikében, hol egyszerre több tükörben is. Mindig valakinek hálásnak kellett lenni Szlovákia létéért, és ezért a létezés garanciáját is mindig mástól várják. Csakhogy a lakosság egyik része ezt Washingtontól, a másik Moszkvától várja. Így nehéz előre menni.
A helyzetért maximálisan felelős szlovák politika nagyjából olyan, mint a kezdő sofőr: jobbra indexel, balra tér, egyébként meg egyenesen kellett volna mennie…
Ám mindennek van még egy fontos következménye, amely meghatározza a magyar-szlovák kapcsolatok kereteit is. Hiába méri fel ugyanis Magyarország helyesen Szlovákia érdekeit és igazítja lépéseit ezekhez, ha a szlovák politika nem a szlovák állam, hanem teljesen más érdekek mentén cselekszik. Ez történetesen egy olyan kihívás, amit csak akkor lehet kezelni, ha magyarok is lesznek a kormányban.
Az ellenzéknek igaza abban, hogy sérül a szlovák szuverenitás. De épp ez az ellenzék ártott neki a legtöbbet. Olyan sokat, hogy ma a közélet képtelen „hazai” perspektívából figyelni az eseményeket. Csak elismétlik, amit nyugatról, vagy amit keletről sulykoltak beléjük…
Komjáthy Lóránt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
