A mintegy 160 lengyelországi egyetemen és főiskolán, 600 ezer diák körében elvégzett felmérés során a válaszadók 75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy megkapta a koronavírus elleni vakcina két adagját.
A november végén elvégzett szonda elsősorban azt kívánta kideríteni, hogy melyek voltak azok a fő okok, amelyek miatt a hallgatók jelentkeztek az oltásra.
A Katowicei Sziléziai Egyetem helyettes rektora, Tomasz Pietrzykowski arról tájékoztatta a PAP lengyel sajtóügynökséget, hogy közel 150 000 diák válaszolt a kérdőívre. 75 százalékuk azt mondta, hogy be van oltva. Egyben valamivel több mint 50 százalékuk jelezte, hogy az emlékeztető oltást is fel szeretnék venni.
A három legfontosabb okként az oltás mellett a vakcinába vetett bizalmat, a valós fertőzés- és betegségveszélyt, valamint a mások iránti felelősségérzetet említették.
Lengyelországban jelenleg a lakosság mindössze 55 százaléka rendelkezik teljes védelemmel.
Polskieradio
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »