Heger: Nem vezetik be a veszélyhelyzetet, de emelni kellene az 50 felettiek átoltottságát

Heger: Nem vezetik be a veszélyhelyzetet, de emelni kellene az 50 felettiek átoltottságát

A reformok nem bukhatnak meg, mivel azok a kormányprogramban lettek megfogalmazva – jelentette ki Edurad Heger a közrádió Szombati dialógusok című műsorában.

A kormányfő úgy gondolja, ha a parlament támogatta a kormányprogramot, és mégsem szavazná meg a reformokat, azzal gyakorlatilag kigúnyolnák a választópolgárokat.

Szerinte a reformok készen állnak, az egyetlen akadályt a Sme rodina részéről látja,

akik még nem nyilatkoztak azokról.

Heger azt is megerősítette, nem vezetik be a veszélyhelyzetet.

Elismerte ugyanakkor, hogy az érvényben lévő intézkedések hatósági ellenőrzése gyakran kudarcot vall a régiókban.

A reformok nem vallhatnak kudarcot. Azzal a kormányprogram elfogadását kérdőjeleznénk meg.

Hírdetés

Elvégre több, mint 90 szavazattal elfogadta a parlament a kormányprogramot, melyben már benne foglaltattak ezek a reformok, most pedig nem valósulnának meg? Hogy tudnánk ezután egyáltalán működni?“ – jelentette ki Heger, majd hozzátette, a Sme rodinával tárgyalni fog. Egyetért azon kijelentésükkel is, hogy Vladimír Lengvarský, egészségügyi miniszternek az egyes régiókban, a helyszínen kellene beszélnie a kórházreformról, ezt kiegészítette azzal, hogy ez már most is folyamatban van. Hogy a reform után hogy néznek majd ki a kórházak, azonban nem tudja megmondani, mivel legalább két évig figyelemmel kell kísérni a folyamatokat.

Azt viszont elismerte, hogy a kommunikáció nem az erőssége a kormánynak,

a reformokról sem megfelelően tájékoztatnak.

Eduard Heger megerősítette, hogy

a kormány nem szándékozik újra bevezetni a veszélyhelyzetet.

„Bízunk az emberek józan gondolkodásában“ – mondta, majd azzal egészítette ki, hogy a veszélyhelyzet bevezetése nem a megfelelő megoldás, mivel azt

ezúttal is csak kikényszeríteni lehetne.

A kormányfő úgy látja, az állam mindent megtett annak érdekében, hogy megvédje a fertőzéstől a veszélyeztetett csoportokba tartozókat. Szerinte, ha emelkedne az átoltottság az 50 év felettiek körében, enyhíteni lehetne az érvényben lévő intézkedéseken. Ez az emberek felelősségén múlik – mondta Heger.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »