Többek között azzal fenyegetőzött a DK, hogy megbuktatnak főpolgármesterként, felrúgják az egészet – közölte Karácsony Gergely a Jelen hetilap JelenValó című internetes videóműsorában.
A főpolgármester elárulta: azt is mondták már neki politikai pályafutása során, hogy „tudjuk, hova jár a gyereked óvodába”.
Emlékezetes, Karácsony az előválasztás során azt állította: Gyurcsány Ferenc sms-ben próbálta megzsarolni.
Ezeket az üzeneteket pedig archiválta.
Később Karácsony már úgy fogalmazott az üzenetekkel kapcsolatban, hogy „nem büntetőjogi értelemben beszélünk róla”, hanem „az egy politikai játszma”.
A Jelennek adott interjúban arra a kérdésre, hogy akkor mégis mi igaz ezekből az sms-ekből, Karácsony úgy fogalmazott: az utóbbi időszak turbulens volt, és ilyenkor „ilyen mondatok elhangoznak”. Amikor megkérdezték, konkrétan mivel zsarolta őt a DK, esetleg azzal, hogy nem szavaznak meg a közgyűlésben bizonyos témákat, leszögezte: „Ezek sokkal keményebb mondatok, és nem arról szólnak, hogy holnap megszavazzuk-e valamely fővárosi cég költségvetési beszámolóját. Ez nem erről szól.”
Kitért arra is, hogy az ellenzéki pártok, noha egymásra vannak utalva, mégis rivalizálnak egymással, és a „DK-nak más a vérmérséklete”. Igen érdekes, hogy a politikus arról is beszélt: unta a miniszterelnök-jelölti vitákat. „Ott voltam, tudtam, hogy ezt nagyjából egymillió ember nézi most, és két kérdés között az jutott eszembe, hogy a gyerekem megy-e röplabdaedzésre” – mondta a főpolgármester.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »