Nyolcszázhét évvel ezelőtt sorsdöntő ütközet zajlott le, amely megalapozta a Francia Királyság középkori hatalmát. 1214. július 27-én a bouvines-i csatában a francia csapatok legyőzték a nagyobb létszámú angol-német-flamand sereget. John France, a Swansea Egyetem középkorásza szerint: „a bouvines-i csata az egyik legfontosabb ütközet az angol történelemben, amelyről senki sem hallott. Bouvines nélkül nem lett volna Magna Charta sem.”
Az angol trónon ekkor ugyanis Földnélküli János ült, aki bárói nyomására kénytelen volt kiadni 1215-ben a Magna Chartát (ezt újította meg 1217-ben az utódja III. Henrik, s ettől fogva hívják Magna Charta Libertatumnak, azaz Nagy szabadságlevélnek). A király ezzel jelentősen korlátozta saját hatalmát, például csak hűbéresei egyetértésével vethetett ki hadiadót, és kizárólag Anglia szokásjogát ismerő személyt nevezhetett ki seriffnek és bírónak. A legfontosabb a szabadságlevél 61-ik cikkelye volt, melyben a király felhatalmazott 25 előkelőt a lázadás jogával. Vállalta, amennyiben nem tartja be a chartában foglaltakat, azoknak jogukban áll fellázadniuk ellene, zárolhatják vagyonát, száműzhetik az ország trónjáról.
II. Fülöp Ágost király (ur. 1180-1223) ellenkező utat járt be a Földnélkülihez képest.
Megerősítette országát és visszaszerezte a Plantagenet-birtokok jelentős hányadát. A XII. század második felétől a legtöbb problémát a francia királyoknak ugyanis az ún. „Plantagenet-birodalom” okozta, vagyis az angol királyok franciaországi hűbérbirtokai, amelyek az ország területének mintegy kétharmadát foglalták el. E birtokok után az angol királyok a francia uralkodók hűbéreseinek számítottak. A hűbéri jogra hivatkozva indította el „visszaszerzési programját” II. Fülöp Ágost. 1202-ben bírósága elítélte és megfosztotta hűbérbirtokaitól a vazallusa menyasszonyát elcsábító, s ezzel a kölcsönös hűséget megszegő Földnélküli Jánost. A bíróság ítéletét a francia király, mint legfőbb hűbérúr hajtotta végre. Nyilván János ebbe nem nyugodott bele harc nélkül, ennek a küzdelemnek a végét jelentette a bouvines-i francia diadal.
A döntő ütközetre a mai francia-belga határ közelében fekvő Lille mellett került sor. Mintegy 15-25 ezres seregek néztek egymással farkasszemet. A korabeli Európa nyugati felének majd mindegyik uralkodója, fejedelme, hercege, grófja részt vett a csatában. Mivel az angol urak nem támogatták János „tengerentúli kalandjait”, az kénytelen volt egy európai koalíciót szervezni az egyre erősödő francia korona ellenségeiből: a Német-római Császárságból, Flandriából, valamint a Boulogne-i Grófságból, plusz néhány francia uraságból, akik nem szívlelték Fülöpöt. A német-római császári koronáért rivalizáló Hohenstaufen család és a Welfek is elkötelezték magukat, az utóbbiak Földnélküli Jánost választották, míg a Hohenstaufenek Fülöp pártjára álltak. A két seregben sok volt a lovag, mindkét oldalon több mint 1000 főről szólnak a krónikák. Természetesen a gyalogság létszáma messze meghaladta a lovasságét. A XII. század végére már egyre nagyobb a szerepe a fegyelmezett gyalogos hadrendeknek. Nem csak zárt rendben harcoló lándzsás gyalogos egységekről van szó, hanem a gyalogos íjászok közé beálló lovagokról. Fontos kiemelni, hogy az angolok a hosszú íjaikat használják számszeríjak helyett. Angliában támogatták a szabad parasztság fegyverforgatását, és a haderő jelentős részét mindig ez az íjász gyalogság alkotta. Ezt erősítette az angol nemesség erősen korlátozott külföldi hadkötelezettsége is. A nehézlovasság támadását még így is nehezen lehetett kivédeni. A korszakban már megvoltak az igazi lovagi támadás feltételei: a nyereg hátsó magasításának köszönhetően lehetővé vált a lándzsával roham közben szúrni is, kialakult a nehézlándzsa, a kopja.
A sikeres lovagi roham feltétele azonban a fegyelmezett, zárt rendben végrehajtott támadás volt, amit a büszke lovagok nehezen tudtak csak elviselni. Sokan keresték közülük az egyéni dicsőséget.
János úgy tervezte, hogy csapdába csalja a franciákat. A délnyugat-franciaországi La Rochelle-ben szállt partra, miközben szövetségesei, a féltestvére Salisbury Vilmos vezetésével északról támadtak. Sikerült is egy nagyobb francia sereget délre csalni, de az északon előretörő szövetséges haderő ezt nem tudta kihasználni. Fülöp Ágost északon összevonva erőit, csatát vállalt Vilmos és IV. Ottó német-római császár ellen. A bouvines-i csata tehát János nélkül zajlott le. Ottónak nem is elsősorban a franciák csípték a szemét, hanem a pápával volt elszámolni valója. III. Ince ugyanis kiközösítette őt, és Hohenstauf Frigyest látta volna inkább a német trónon. A francia uralkodó pedig a pápa teljes támogatását élvezte.
Bouvines akkoriban sem volt egy jelentő település, lakói száma ma sem éri el az ezret. Lille és Tournai közti út egyik fontos állomásánál, a kis Marque folyócskán átvezető híd lábánál terül el. Mikor megérkezett a híre a szövetségesek előrenyomulásának, a francia király úgy döntött, a folyó jobb partján hadrendbe állítja embereit. Bouvines templomában misét mondatott, majd mindenki elfoglalta helyét a harcrendben, a fejük felett pedig ott lobogott az Oriflamme. A középkori Franciaország megszentelt zászlaja, amit csak akkor vettek elő a St. Denis apátságból, ha eretnekek, vagy lázadók fenyegették a királyságot. Eredetét egyesek Nagy Károlyig vezetik vissza (Heribert Illig nyilván nem tartozik közéjük.). Fülöp nagy odafigyeléssel állította fel embereit, kihasználva a terep adottságait. Nagy sík térség, vízfolyásokkal, mocsarakkal.
Három részre osztotta csapatait – lovasok és gyalogosok vegyesen.
A forró, júliusi vasárnapon mintegy 4-5 óráig tartott a küzdelem, végén francia diadallal. A gyalogosok által használt fő fegyver egy, a végén horogban végződő lándzsa volt, amivel a lovagokat a földre tudták rántani lovaikról. A csata hevében, egy ízben Fülöp Ágost is a földre került, csak testőre lélekjelenlétén múlt az élete. Az eset akkor történt, mikor IV. Ottó német császár parancsot adott a francia derékhad megtámadására. Sikerült is hátranyomni a francia vonalakat, de azok kitartottak, majd a tartalék lovasság bevetésével elkezdték visszaszorítani a németeket. Egy beszámoló szerint, amit a szemtanú Guillaume le Breton vetett papírra: „A király felugrott és lóra pattant, oly fürgén, hogy az már szinte lehetetlennek tetszett. Miután újra nyeregbe szállt, s az őt földre döntő gyülevész hadat levágták, a király hada Ottó hadai ellen indult. Ekkor ádáz csata kezdődött. Mindkét oldal vadul kaszabolta az embereket és lovakat, s mindannyian csodás hősiességgel viaskodtak.”
Ottó császár lova is sebet kapott, mire a császár elmenekült a csatatérről. A csatát a franciák nyerték, Franciaország pedig jelentős hatalommá, sőt Nyugat-Európa meghatározó nagyhatalmává lett. Nem véletlenül ragasztotta rá Fülöpre a krónikása, Rigord az Augustus melléknevet. Ura ugyanis augusztusban született, de ami sokkal fontosabb római császárokhoz hasonlóan gyarapította országa területét. Így alakult ki a Philippus Augustus elnevezés, ami franciául Philippe Auguste formában, magyarban Fülöp Ágostként honosodott meg. A győzelem a franciák számára a francia monarchia születésnapja lett. Az egykori Plantagenet-hűbérek csaknem mind a francia király birtokába kerültek. Az első angol-francia „százéves háborút” végül a párizsi béke zárta le 1259-ben.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
